Fontos változás lép életbe Spanyolországban 2026. január 1-én, ugyanis ettől kezdve elakadásjelző háromszög helyett V16 vészvillogó jelző használatát írják elő a többsávos utakon vagy a sztrádákon lerobbanó járművek gazdáinak.
Fontos változás lép életbe Spanyolországban 2026. január 1-én, ugyanis ettől kezdve elakadásjelző háromszög helyett V16 vészvillogó jelző használatát írják elő a többsávos utakon vagy a sztrádákon lerobbanó járművek gazdáinak.
Pórul járt utazókon nyerészkedő, csaló autómentősökre hívta fel a magyar nyaralók figyelmét szlovén társklubunk, az AMZS.
Jellemző tévhit, hogy a lakókocsis, lakóautós nyaralás olcsóbb, mint repülővel utazni, pedig a legtöbb esetben nem így van. Mégis azt javasoljuk, hogy aki teheti, próbálja ki, mert sokkal hangulatosabb és élménytelibb guruló otthonnal felfedezni a planétát.
A jövő évi díjakat szabályozó rendelet értelmében 2024-ben több mint 16 százalékkal emelkedik az autópálya-matricák ára.
Előfordul, hogy forgalommal szemben felhajtó járművezető okoz balesetet valamelyik gyorsforgalmi úton. Ennek kivédésére most különleges eszközt vet be a Magyar Közút.
Miként a számokból kiderült, a 43 kilométeres szakaszon feleannyi halálos és súlyos baleset történt, mint eközben a párhuzamosan futó 10-es úton.
December 1-től megvásárolhatóak a jövő évre szóló éves országos és megyei autópálya-matricák.
Ismertette a 2023. január 1-től érvényes autópályadíjakat a Technológiai és Ipari Minisztérium. Minden kategóriában többet fizethetünk.
Jó hírrel szolgálhatunk a Szerbiába készülő autósoknak. Tavaly év vége óta helyi társklubunk, az Auto – Moto Savez Srbije (AMSS) a „Roads of Serbia”, azaz az ország útkezelő szervezete nevében és megbízásából díjmentesen elszállítja az autópályákon működésképtelenné vált járműveket a meghibásodási helytől a legközelebbi autópálya-lehajtóig. A segítséget az E-75-ös út GP Horgoš – Novi Sad – Belgrád – Niš – GP Preševo szakaszán, az E-80-as Niš és GP Gradina közötti részén, az E-70-es GP Batrovci – Šimanovci – Belgrád – Pančevo etapján és az E-763-as/A2-es Belgrádot, Obrenovacot, Ubot, Lajkovacot, Ljigot, Takovót és Preljinát érintő szakaszán kérhetik.