Nyáron újabb budapesti helyszínekre telepítettek sebességmérő berendezéseket, hogy lefüleljék a száguldozókat.
Nyáron újabb budapesti helyszínekre telepítettek sebességmérő berendezéseket, hogy lefüleljék a száguldozókat.
Komoly útépítések előkészítéséről számolt be a minap az Építési és Közlekedési Minisztérium. A fejlesztések érintik a déli és az északi országrészt.
Európa számos országban építenek ki úgynevezett intelligens sztrádarendszert, melynek ismérve, hogy – különböző feltételekkel – a leállósávot is megnyitják a járművek előtt. Az angolok nemrég mégis felfüggesztették az okos autópályák fejlesztését, mert kiderült, hogy nem elég biztonságosak.
Megtévesztő a táblázás a Fejér vármegyei Alcsútdobozon, ahol a Bicske irányából Vál felé haladók bizony vakarhatják a fejüket, hogy mi a helyes magatartás a 811-es úton. Cikkünk azért születetett, hogy felhívjuk olvasóink figyelmét a körülményekre, csökkentve ezzel a balesetveszély kockázatát.
A Magyar Rendőrség idén is csatlakozott az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, azaz a ROADPOL kezdeményezéséhez, és 2024. április 19-én reggel 6 órától kezdődően 24 órán át tartó sebességellenőrzést végzett az országban. A Speedmarathon eredményei lesújtóak.
A jogalkotó már tavaly év végén közzétette a személyautókra vonatkozó egynapos autópálya-matrica árát, ám arról nem szólt a fáma, mennyibe kerül a motorosok 24 órás jogosultsága. Most ez is nyilvánosságra került.
Valószínűleg nem mindenki tudja, hogy a nagycsaládosok és a fogyatékossággal élők is olcsóbban juthatnak D2-es sztrádamatricához. Erről és a 2024-es autópályadíjakról szól mostani írásunk.
Parkolással kapcsolatos szabályváltozásokról döntött a Fővárosi Közgyűlés november 29-én. A képviselők megszavazták, hogy módosuljanak a fizetős zónák és Budapest újabb területein szűnjék meg az ingyenes várakozás lehetősége.
A jövő évi díjakat szabályozó rendelet értelmében 2024-ben több mint 16 százalékkal emelkedik az autópálya-matricák ára.