A Magyar Rendőrség idén is csatlakozott az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, azaz a ROADPOL kezdeményezéséhez, és 2024. április 19-én reggel 6 órától kezdődően 24 órán át tartó sebességellenőrzést végzett az országban. A Speedmarathon eredményei lesújtóak.
Az akciót megelőzően a lakosság véleményét is kikérte a rendőrség, hogy ajánljanak utakat, településrészeket, hol lenne érdemes bevetni a mérőeszközöket. A javaslatok beérkezése után a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemzőmunka eredményeit is figyelembe véve jelölték ki a mérések helyét.
A nagyszabású eseményen összesen 837 egyenruhás vett részt, és egy nap alatt 1395 helyszínen 546 443 járművet ellenőriztek.
Sok járművezető szabálytalankodott a Speedmarathon alatt
Az összesített adatok alapján 7913 olyan járművezetőt mértek be az eszközökkel, aki túllépte a megengedett sebességet. Ez az eredmény rosszabb a tavalyinál, mikor is 609 025 ellenőrzött jármű közül 6053-et kaptak gyorshatjtáson. Miként a rendőrség a Speedmarathon kapcsán kiadott sajtóközleményében hangsúlyozta, az ellenőrzés elsődleges célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása volt, ugyanakkor a rendőrök a kampány során más jogsértésekkel szemben is felléptek. Az ORFK arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyorshajtás a közlekedési balesetek egyik legfőbb oka. Ezért minden járműhasználótól azt kérik, hogy az év összes napján tartsák be a közlekedési szabályokat!