A szeptember és december közötti időszakban történik a legtöbb vadelütéses baleset – derül ki
Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által közzétett kimutatásból. A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy egy év alatt több mint 7400 nagyvad pusztul el autós ütközés következtében.
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár rendszeresen közzéteszi vadelütéses balesetekre vonatkozó statisztikáit. A legutolsó adatközlésük a 2022-es és 2023-as vadászati idény eseményeit dolgozza fel. Ez alapján több mint 7400 olyan baleset következett be hazánk útjain, amit a jármű elé lépő nagyvad okozott. Noha az elmúlt esztendőkben hasonló mennyiségek szerepeltek a szervezet listájában, régebben lényegesen kevesebb ilyen karambol volt, s húsz év alatt majdhogy nem megkétszereződött a vadbelesetek száma.

Mi változott a vadelütéses balesetek megítélésénél?
Az FBAMSZ szakértői úgy látják, ez a kedvezőtlen folyamat a vadállomány és a járműpark bővülésének köszönhető. Érdemes megemlíteni, hogy a legtöbbször őzzel ütköznek a gépjárművek, 2022-ben mintegy 5800 ilyen esetet tartottak nyilván. Emellett 1200 alkalommal szarvas, 409-ben vaddisznó szaladt ki a járművek elé. Nem kevés, 9 ezernél is több olyan baleset történt, melynél valamilyen apróvad (fácán, fogoly, nyúl stb.) volt a vétkes. Szerencsére az ilyen karamboloknál általában csupán kisebb károk keletkeztek a gépjárművekben.
Tavaly óta új rendelkezés van érvényben
Általános szabályként leírható, hogy vadgázolásnál azt terheli a felelősség, aki hibázott, illetve akinek a működési körében bekövetkezett az a rendellenesség, ami a balesetet okozta. Amennyiben a felelősség nem állapítható meg, mindenki viseli a saját kárát. Korábban autópályán és vadveszély tábla hiányában többnyire volt esély a gépjárműben keletkezett károk megtérítésére, ám 2023-tól ez megváltozott. A módosított jogszabály kategorikusan kimondja, hogy (…) nem minősül a vadászatra jogosult felróható magatartásának vagy a tevékenységi körében előálló rendellenességnek, ha a vad az életmódjából, szokásos táplálkozási, szaporodási viselkedéséből következő helyváltoztatása miatt jelenik meg lakott területen kívül közúton, autóúton, autópályán vagy a település belterületén, kivéve, ha a vad megjelenése a vadászatra jogosult tevékenységével áll okozati összefüggésben. Ez azt jelenti, hogy ha például a vadásztársaság nem rendezett hajtást, vadászatot a közút közelében, illetve nem telepített oda vadetetőt, akkor nagy valószínűséggel mentesül a kártérítési felelősség alól. Sőt, még abban az esetben is így lesz, amennyiben az állatok felbukkanásának lehetőségét nem jelezte vadveszély tábla. Hozzátesszük, ha a sorozatos balesetek ellenére a vadásztársaság nem jelzi a tábla kihelyezésének szükségességét, akkor változhat a helyzet. Mindazonáltal nem túlzás azt állítani, hogy ez az új rendelkezés lényegében a járművezetőre és a közút kezelőjére szűkíti a lehetséges felelősök körét. Érdemes megemlíteni egy olyan változást is, ami alig kapott visszhangot a sajtóban. A törvény egyik új rendelkezésének értelmében gyorsforgalmi utat úgy kell üzemeltetni, hogy arra vad ne juthasson fel. Nos, ez a módosítás a közút kezelőjére hárítja a felelősséget, mert a kijelentő mód nagyon erős kötelezésnek tekinthető. Mivel a közúti közlekedésről szóló törvény szerint az autópályán kívül a kerítéssel nem feltétlenül ellátott autóút is gyorsforgalmi útnak minősül, kérdéses, hogy pusztán egy vadveszélyre utaló tábla kihelyezésével milyen mértékben mentesül a felelősség alól az adott út üzemeltetője. Lényeges további változás a szabályozásban, hogy kárrendezés során a járművezetők nehezebben bizonyíthatják vétlenségüket. Ez azért van, mivel 2023. július 1-től – a korábbi gyakorlattól eltérően – a közjegyző nem rendelhet ki szakértőt a felelősség tisztázása érdekében. Innentől kezdve az előzetes bizonyítási eljárás lefolytatását – a károsult kérésére – a jegyző vagy a bíróság rendeli el.
Mit tegyek, ha vadállattal karambolozom?
Az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetekről beszámoló hírek száma. Ennek hátterében az áll, hogy a szeptembertől induló párzási időszakban megváltozik az állatok viselkedése. A károk megelőzése érdekében mindenképpen fokozottan figyeljenek vezetés közben azokon a helyeken, ahol számítani lehet vad felbukkanására (erdők, mezők, szántóföldek közelében, vadveszélyt jelző táblával ellátott szakaszokon). A károk megtérítésében a teljes körű casco vagy a vadkárra kötött kiegészítő biztosítás lehet a pórul járt sofőr segítségére. A Magyar Nemzeti Bank kimutatásai alapján 2024 második negyedévében Magyarországon csupán a gépkocsik ötöde (1,07 millió jármű) rendelkezett cascóval.

Ha megtörténik a baleset, első lépésként értesítsék a rendőrséget és az illetékes vadgazdálkodó szervezetet! Utóbbi kilétéről a rendőrség vagy a helyi közútkezelő adhat felvilágosítást. Ha rendelkeznek cascóval, mielőbb jelentsék a kárt a biztosítónak! A bejelentéskor ne felejtsék el csatolni a beadványhoz a helyszínelő hatóság által kiállított jegyzőkönyvet! Mikor kiszállnak az autóból, ne közelítsék meg a sérült vadat, mert ha még életben van, támadhat, s súlyos sérüléseket okozhat. Az elpusztult állat teteme a vadásztársaságé, ezért elvitele lopásnak minősül.

