Extra Úthálózat

Épülő M1-es: novembertől ismét változik a forgalmi rend

Miként az MKIF tájékoztatójából kiderült, november 6-tól több helyen átalakítják a sávokat az épülő M1-esen. Lássuk, mire kell figyelniük a közlekedőknek!

Néhány hete írtuk meg a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. sajtóközleménye alapján, hogy októbertől változik a forgalmi rend az M1-es Biatorbágy és Tatabánya közötti részén. A társaság szakemberei arra vállalkoztak, hogy fokozatosan, több lépcsőben átvezetik a teljes forgalmat az elmúlt hónapokban kiszélesített pályaoldalra. Így lehetőségük lesz arra, hogy elkezdjék a Győr felé kígyózó aszfaltcsík teljes felbontását, s belefogjanak az átépítésébe. A mérnökök úgy tervezték meg a terelést, hogy mindig 2×2 sávon hömpölyöghessen a forgalom, és a két irányt betonelemekkel választják el.

Zajlik az épülő M1-es forgalmának átterelése

A november 6-án nyilvánosságra hozott közleményben leírják, hogy a napokban sok minden átalakul az épülő M1-esen, főként az M0-hoz közel eső részeken. Kigyűjtöttük a lényeges módosításokat, hogy olvasóink is tudják, mire számíthatnak hazánk legforgalmasabb sztrádáján!

novembertől új forgalmi rend M1
A reggeli és a délutáni csúcsidőszakban még most is jókora torlódások alakulnak ki az M1-es bővítés alatt álló szakaszain, ráadásul szinte naponta történik baleset, ami képes teljesen megbénítani a forgalmat az autópályán. Fénykép forrása: MKIF

Az MKIF a következő változtatásokra, munkálatokra hívja fel a figyelmet:

  • Biatorbágynál a belső és középső sávban haladhatunk a főváros irányába, az M0 felé pedig a középső és a külső sáv visz. A Budapark ugyancsak a középső sávból lesz megközelíthető.
  • A biatorbágyi csomópont felhajtóágának vonalvezetése megváltozott, gyorsító sáv lett belőle, ezért – az eddigiektől eltérően – muszáj besorolni a főpálya sávjaira. Ezen a szakaszon már kész a végleges, úgynevezett hajlékony pályaszerkezet. Itt a bővítést követően – a le- és felhajtókkal együtt – kétszer négy sávot vehetünk igénybe.
  • Biatorbágy térségében a betonelemek helyett új, acélból készült terelőket építenek be az ideiglenes tereléseknél. A 12 méter hosszú, könnyen telepíthető elválasztók, egymással láncként összekapcsolódva, burkolatbontás nélkül is stabilan a helyükön maradnak.
  • November 6-tól több ütemben, több helyszínen alakítja át az MKIF a forgalmi rendet az M1-es autópályán. Erről folyamatosan tájékoztatják a közlekedőket.
  • Jövő hét közepétől a 28-as km-től (Zsámbék/Herceghalom) az 55-ös km-ig (Tatabánya-Óváros) végig a 2+2-es forgalmi rendben haladhatnak a járművek, mindkét irányban az eredetileg Budapest felé vezető oldalra terelik át a forgalmat.
  • A terelések átépítése ideiglenes sávzárással, alkalmanként a forgalom nagyon rövid (1-2 perces) megállításával járhat, az arra közlekedők türelmét kérik.
  • A terelések átépítésének ütemezésébe beleszólhat az időjárás, hiszen a burkolati jelek felfestése kizárólag száraz felületen hajtható végre.
  • A csomópontok és pihenőhelyek megközelítése is változik, a le- és felhajtóágakat a munkaterületen keresztül vezetik. Két egymást követő csomópontot biztosan nem zárnak le egyszerre.

Ajándékozzon klubtagságot szeretteinek karácsonyra, vagy egyszerűen csatlakozzon a MMAK-hoz, hosszabbítsa meg tagságát, illetve váltson jogosult tagsági kategóriára, és részt vehet nagyszabású nyereményjátékunkban! A fődíj egy vadonatúj Hyundai i20, emellett elektromos kerékpárokért, elektromos rollerekért és irányjelzős bukósisakokért is versenybe szállhat.

Olvassa el további cikkeinket!