A rendszerváltás előtt jobb híján a MERKUR telephelyére jártak az emberek használt autót vásárolni és eladni. Kékesi György egykori riportja a vállalat Erzsébet királyné úti telepén tett látogatás pillanatait eleveníti fel.
„Vakítóan csillogó kocsisorok, gőzölgő aszfalt: ez a kép fogadja az érdeklődőt a MERKUR Erzsébet királyné úti használtautó-telepén. Szigorú rendben sorakoznak a legkülönfélébb autók, alig marad folyosó a nézelődésre. Szinte valamennyi kocsitípus képviselteti magát. Két szigorú kaszt tűnik fel a szemlélődőnek: elkülönülve állnak a viharvert terepjáró ARO-k és a telep szélén arcvonalba sorakozva a csillogó fekete Mercedesek. A sor végén amerikai autócsoda – kétszer annyi hely kell neki, mint a legnagyobb európai luxus autónak.
Kertész Bélát, a használtautó-telep vezetőjét kértük meg arra, hogy a látottakat kommentálja.
– Kezdjük mindjárt azzal, miért ilyen kevés az érdeklődő?
– Az időpontból adódik. Késő délelőtt már csökken az érdeklődés, hiszen reggel nyitáskor készítjük ki az új autókat, ezt a készletet pedig már valósággal kimazsolázták. A másik ok az, hogy nagyobb az érdeklődés a kocsi eladásra, mint a vételre. Körülbelül 10 százalékos a különbség. Sajnos, mint más területen is, nálunk is jellemző a fővároscentrikusság. Megfigyeltük, hogy sokan vidékről jönnek föl járművüket eladni. Furcsa szemlélet ez hiszen a többi használtautó-telepen is ugyanilyen vizsgálósorokon állapítják meg kocsi műszaki értékét, az árszabályok is ugyanazok. Nálunk legfeljebb annyi az előny, hogy legalább másfél óra a várakozási idő, amíg a különféle formaságokat lebonyolítják, amíg a pénztárig eljut az ügyfél.
Természetesen megpróbálunk változtatni ezen a helyzeten. Rendszeresen kocsikat viszünk vidéki telephelyeinkre, így próbáljuk gyorsítani a forgási sebességet. Például augusztus 16-án rendkívüli eladási napot tartottunk. A napi szokásos készleten kívül leszállított árú kocsikat is kínáltunk, 21%-ot engedtünk az árból. Megérte: 45 autónál kellett sorsolással eldönteni, ki legyen a tulajdonos. Mindenki jól járt, nálunk növekedett a forgalom, a vevők pedig 40-60 ezer Ft körüli áron jutottak 4-5 éves Ladához.
– Melyek a legkeresettebb tipusok?
– A piac hűen tükrözi a benzinár-változás. A Daciákat, a Skodákat, a kis Polskikat gyorsan el tudjuk adni. Benzincentrikus lett az érdeklődés. Már nincs tülekedés a Wartburgért és a Trabantért. Mással is próbálkozunk. Bár szeptemberben már nincs szezonális felár, egy jobb műszaki állapotú kocsira most is tudunk többletet adni. Egy nap átlag negyven kocsit adunk és veszünk. Tervezzük azt is, hogy növeljük a kínálatot: nemcsak reggel, hanem dél felé is újabb kocsikat teszünk az eladótérbe. A Röppentyű utcai telephelyen a jövő év elején már hasonlóan kulturált körülmények között tudjuk fogadni az eladókat és a vásárlókat. Bízunk benne, hogy ekkor csökkenni fog a zsúfoltság.
– A szocialista gyártmányú autók mellett szép számban találkoztunk 280-as Mercedesekkel is. Ezek meddig lesznek a telep vendégei?
– Voltak nálunk korábban Tatrák és Csajkák is. Ezek is elfogytak. Igaz, többször változott az ár egészen addig, amíg azt reálisnak nem találták ügyfeleink. Ezek a Mercedesek körülbelül százezer kilométert futottak, 4-5 évesek. Bizony, ezeken is változni fog az árcédula, nem maradnak a nyakunkon.
– Ezek úgynevezett leadott autók voltak. Önökhöz kerülnek azonban a vámáru raktárból érkező nyugati típusok is. Van-e ezek iránt érdeklődés?
– Igencsak élénk. És ezzel még nem mondtam el mindent. Nekünk úgy tűnik, sokan üzleti lehetőséget látnak ezekben a kocsikban. Hogy tisztább képet lásson: megfigyeltük, hogy ezekre a kocsikra a sorsolásnál sokszor ugyanazok az emberek jelentkeznek. És még valami ami csak magán megfigyelés: jórészük be- dolgozó, vagy olyan szövetkezeti alkalmazott, ahol megengedhető hogy dolgozója naponta látogassa telepet.
– A pillanatnyi rendszer a személyigazolvánnyal sorsolás. Lehetne például licitálni ezekre a kocsikra?
– Nem. Talán elképzelhető megoldás lenne. A Merkur megállapítana a műszaki érték alapján egy indulási árat. Ez lenne a minimum. A licitálás eldöntené, hogy kinek ér többet az a bizonyos típusú nyugati autó. A viszonteladók feltehetőleg kihullanak, hiszen már nem lenne benne üzlet. Volt ugyanis arra példa, hogy valaki kétszázezerért megvette a sérült nyugati kocsit, rendbe tette ötvenezerért, aztán százezres felárral továbbadta. Van tehát ember, akinek háromszázötvenezeret is megér az ilyen kocsi.
Csöndes a forgalom a használtautó-telepen. Néhányan kószálnak az autók körül, többnyire csak az árcédulákat lesik. Tájékozódni jöttek. A Mercedeseket inkább csak megcsodálják, egy ötéves Dacia körül viszont többen is állnak. Élénken tárgyalják a kocsi előnyeit. Ebből ma még nem lesz üzlet.”
Kékesi György írása.
