A 1981 októberében átadott 21,4 km-es pályaszakasszal együtt, Budapest és Hatvan között összefüggő, 45 km hosszúságú, modern, 2X2 forgalmi sávos autópálya bonyolíthatta az északkeleti országrész egyre növekvő forgalmát. Az újdonságról lapunk szerkesztői is beszámoltak…
„Az új szakasz elkészültével, az M3-as autópálya Budapest határához érkező forgalma mintegy 1518%-kal növekedett, s így az ideiglenes fővárosi bevezetésként funkcionáló ,,seprű” útvonalak terhelése tovább fokozódott. A végleges útvonal 1982-ben készül el, addig a bevezető útvonalakon elkerülhetetlen a torlódás, ami azonban a megfelelő útvonal megválasztásával minimálisra csökkenthető. Az öt seprűág közül (Árpád út-Váci út; Rákos út-Kacsóh P. út; Bánkút utca-Erzsébet királyné útja; Hevesi Gy. út-Thököly út; Csömöri út-Fogarasi út) legkedvezőbben az utolsó, V-ös számú ág vehető igénybe a személy és teherforgalom számára egyaránt.
A Kacsoh Pongrác úti felüljáró építése
Az V-ös ág részletes útvonala: Felszabadulás útja -János és György utca (egyirányú utcapárok)-Csömöri út-Fogarasi út-Kerepesi út. Az útvonal előnye, hogy más jellegű forgalmak által kevésbé terhelt, s hogy a régi 3-as (a jelenlegi 30-as) út bevezető szakaszára, a Kerepesi útra köt vissza, így a tájékozódás is könnyebb, elsősorban a fővárost kevésbé ismerő gépjárművezetők számára.

Az autópálya forgalmát jelenleg leginkább közvetlenül érinti e városcentrum felé vezető II-es számú seprűág (Rákos út-Kacsóh P. út) forgalmi lehetőségei azonban nagyon változóak. A gépkocsik itt egyes szakaszokon már a végleges bevezetés széles, korszerű útpályáján haladhatnak nagyon kedvező körülmények között, azonban a bevezetés záró csomópontrendszerének, a Teleki Blanka úti és Hungária körúti csomópontok építésének kiviteli munkálatai a kapacitáslehetőségeket erősen korlátozzák. A Hungária körúti csomópont elkerülése feltétlenül javasolható, de aki mégis ezt az útvonalat választja, annak az autópálya-bevezetés irányából és viszont, az Erzsébet királyné útja helyett előnyösebb a Szőnyi úton, mint a II-es seprűág terelőútján haladni. (A Rákospatak és Teleki Blanka út között.)
Hungária körúti csomópont kivitelezése
A Hungária körúti csomópont építésének az év elején második ütemű állapota kezdődik el. Az építési ütem változásához igazodva, a csomópontban változik a forgalmi rend. A vasút feletti régi híd déli rámpája helyett, az északi lehajtón halad majd a kétirányú forgalom, s a jelenlegi jelzőlámpás csomópont helyett a Kacsóh P. út vonalától északi irányba, a Reitter-híd hídfőjében lesz jelzőlámpás csomópont.
A fontosabb forgalmi változások a Budapesten
A Népköztársaság útjáról Kacsóh Pongrác út irányába haladóknak Hungária körútnál az eddigiekkel ellentétben nem jobbra, hanem balra kell kanyarodniuk, mert így jutnak a felüljáróra.
A Lehel út felől, a Reitter-hídról Kacsóh P. út irányába tartó járműveknek már a hídon osztályozódniuk kell, és az ellenirányt keresztezve, a keleti hídpályán keresztül jelzőlámpa védelme mellett haladhatnak Kacsóh-felüljáró rámpájára.
Változnak az eltiltott forgalmi irányok is. Az előző ütemű állapothoz képest nem lehet a Hungária körút, Thököly út felőli irányából a Városliget felé kanyarodni, ugyanakkor több olyan mozgás lehetséges, amely eddig tiltva volt.
A csomópontban, a Hungária körúti irány kapacitáslehetőségei továbbra is csak nagyon korlátozottak lesznek, ezért a kijelölt terelőútvonal (Vágány utca-Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor) használata feltétlenül indokolt. Különösen igaz lesz ez most, mert a Reitter-felüljáró elhasználódott burkolatát is felújítják, s ezért váltakozva a híd egy-egy pályáján halad 2X1 forgalmi sávon a kétirányú forgalom.”
KISS KÁROLY, MOLNÁR LÁSZLÓ FOMTERV