Az elmúlt évszázadban könyvek, cikkek és filmek százai foglalkoztak Nikola Tesla életével, illetve munkásságával, de a kirakós még mindig nem állt teljesen össze, sőt újabb és újabb kérdések merülnek fel különféle találmányaira, elméleteire vonatkozólag. Mivel a nevét viselő innovatív autógyár sikert-sikerre halmoz, elérkezettnek láttuk az időt, hogy magunk is megemlékezzünk róla.
Kedvező földrajzi fekvésének és próbálkozó szellemű lakosainak köszönhetően az Osztrák-Magyar Monarchia a tudományos élet egyik központja volt a XIX. század végén, olyan világszerte ismert feltalálók születtek e tájon, mint Semmelweis Ignác, Csonka János vagy Nikola Tesla. Utóbbi a mai Horvátország területén, Smiljanban látta meg a napvilágot, mélyen vallásos, szerb szülők gyermekeként. Kiváló kombinatív képessége és újító gondolkodása már egészen kis korában megmutatkozott, a feljegyzések szerint ötévesen már működő, a hagyományosnál hatékonyabb vízkereket épített. Bár apja papnak szánta, végül a mérnöki pálya felé vette az irányt, és beiratkozott a grazi Politechnikai Iskolába.
Szórakozott professzor
Az ifjú Teslát mindig különcként tartották számon, kerülte a nőket, kényszeresen ragaszkodott a hármas számhoz, megszállott tisztaságmániás volt, és megvetette a kövér, ápolatlan embereket. Nem bírta sokáig a főiskolai létet sem, pár év után otthagyta Grazot, s Mariborban, illetve Prágában próbált rendes álláshoz jutni. Anyagi gondjait anyai nagybátyja, Paja Mandic oldotta meg egy időre, aki – nem mellesleg – megismertette Puskás Tivadarral, és helyet kért számára a budapesti telefonközpontban. Puskásék szívesen fogadták Teslát, aki rengeteg munkával hálálta meg a neki szavazott bizalmat. Érdemeinek köszönhetően 1881-ben ő lett a cég főmérnöke, a feszített tempó azonban túl nagy terhet rótt rá, és idegösszeroppanást kapott.
Hogy visszanyerje egészségét, sportolásba fogott, sokat futott, úszott és rendszeresen sétált a Városliget már akkor is hatalmas platánjai alatt. Egy ilyen korzó során pattant ki fejéből a többfázisú áram gondolata, ami iránt – bármily meglepő is – nem sok érdeklődést mutatott a szakma. Ez nem szegte Tesla kedvét, 1882-ben Párizsba utazott, és a Continental Edison Company-nél vállalt munkát, ahol az egyenáramú rendszerek karbantartása hárult rá feladatként. Ezek tulajdonképpen apró erőművek voltak, melyeket nagyobb házak, gyárak szomszédságába telepítettek, lévén, hogy az egyenáramot nem lehetett veszteség nélkül nagyobb távolságra eljuttatni.
Ennek fényében Tesla joggal hihette, hogy az általa kidolgozott váltakozó áram felkelti majd a tulajdonosok érdeklődését, de nem így lett, a franciaországi időszak inkább annak köszönheti jelentőségét, hogy hősünk alapanyaghoz juthatott, és megépíthette első működő váltakozó áramú generátorját. Ezt követően újabb nagy lépésre szánta el magát, felkerekedett, és New Yorkba utazott, hogy személyesen Thomas Edisonnal dolgozhasson együtt.
Új világ?
Érkezése a legjobb pillanatban történt, az egyenáramú rendszereket építő és üzemeltető Edison Manufacturing Company-nél ugyanis éppen zűrzavar volt, több erőmű is leállt egy időben. Tesla azonnal munkához látott, és rá jellemző módon nemcsak kijavította a szerkezeteket, hanem számos újítással állt elő, melyek jelentősen javították a hatásfokot. Edisont lenyűgözte a mindössze 28 éves fiatalember, felajánlott hát neki – állítólag – ötvenezer dollárt, cserébe, hogy a cég kötelékébe tarozó többi rendszert is korszerűsíti. A rossz anyagi helyzetű tudóst nem kellett bíztatni, pár hónapon belül rendbe vágta a gépeket, és ott állt markát nyújtva az öreg előtt. – Ön nem érti az amerikai humort – nevetett Edison, egyértelműen jelezve, hogy esze ágában sincs fizetni a fejlesztésekért.
Tesla azonnal felmondott, jóllehet, fogalma sem volt, hogy miből él majd meg. Hogy fedezze szükségleteit, különféle segédmunkákat vállalt, mígnem megjelent a színen George Westinghouse, aki komoly lehetőséget látott a váltakozó áramban. Ajánlata rendkívül korrekt volt, hatvanezer dollárt kínált, hogy kiépíthesse a rendszert, további havi kétezret Tesla munkálataiért, s jutalékot minden egyes eladott watt után. A hányatatott sorsú feltaláló persze azonnal igent mondott, s – végre tisztességes partnerre lelve – kezdetét vehette az igazi munka.
Valóságon innen és túl
Nikola Tesla életével és találmányaival kapcsolatban sok feltételezés él, sokan hiszik például, hogy olyan felfedezést tett, ami megoldhatná az emberiség energiaproblémáit. A témát taglaló kismilliónyi írásból egy különleges generátor képe rajzolódik ki, ami a Föld mágnesességét használja fel áramtermelésre. Az eszköz rajza, illetve működési leírása állítólag eltűnt a feltaláló halálát követően, így fennmaradhatott a fosszilis energiahordók, no meg kitermelőik egyeduralma. Az elmélet hívei szerint a szerkezet roppant egyszerű, pusztán két mechanikai és egy elektronikus részegségből épül fel.
A váltakozó áram gyorsan elterjedt, pedig Edison tűzzel-vassal harcolt ellene. Lejárató kampányának részeként kóbor állatokat ütött agyon árammal nyilvánosan, mit több, villamosszéket épített a Sing Sing börtönnek, hogy akasztás helyett azzal végezzék ki a foglyokat. Minden igyekezete ellenére az egyenáram visszaszorult a „közműszolgáltatásból”, így Tesla a lehető legstílszerűbben replikázott az amerikai humorra…
Kacifántos végjáték
Miután a váltakozó árammal kapcsolatos főbb kutatások véget értek, Tesla kiszállt a Westinghouse cégből, 216 ezer dollárért lemondott szabadalmáról és a jutalékról is. Őrültség, mondhatnánk, de számára a pénzügyek csak felesleges gondot jelentettek, csupán annyi tőkére volt szüksége, hogy fedezhesse kísérleteit. Így is lett, feltalálta egyebek mellett az elektronmikroszkópot, a máig használt Tesla-tekercset, az automatikus szabályozású ívfénylámpát, az ózonfejlesztőt és a távirányítást, továbbá új gyújtásrendszert épített belső égésű motorokhoz, és nem utolsó sorban két évvel hamarabb elkészítette saját rádióját, mint Marconi.
Mindezek ellenére nem sikerült kivívnia az őt megillető helyet a tudományban világában, amiben vélhetően nagy szerepe volt, hogy komoly kritikákat fogalmazott meg Einstein relativitáselméletével kapcsolatban. Élete végén egyre többet betegeskedett, de soha nem állt le a kutatásokkal, 1943. január 7-én bekövetkezett halálakor már 146 szabadalom fűződött nevéhez. Elismerésként róla nevezték el a mágnese indukció SI-mértékegységét (jele T), és a legjelentősebb tudományos akadémiák választották tiszteletbeli tagjukká. Bár Nikola Tesla már nincs közöttünk, találmányai révén a mai ember hétköznapjainak is fontos szereplője, és vélhetően továbbra is velünk lesz, hiszen számos jövőbe mutató elmélete vár még kidolgozásra.
