Beszélgetés dr. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettessel 1987-ben.
„1987. augusztus 7-9. – a Hungaroringen megrendezik a második magyarországi Forma-1-es futamot. Az előjelek csak részben kedvezőek. Igaz, hogy a tavalyi F-1-es verseny osztatlan elismerést váltott ki itthon és külföldön egyaránt, s igaz az is, hogy a magyar futam 1986-ban elnyerte az Év versenye megtisztelő címet, de nem feledhető a motorkerékpáros világbajnoki futam, valamint a kamionverseny körüli vihar sem.
Mi több, még ma is sokan megkérdezik: szükség van-e hazánkban Forma-1-es versenyre? Mi értelme megrendezni? Ezekkel a kérdésekkel kezdtük beszélgetésünket dr. Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettessel. Amikor Széchenyi István meghirdette a magyar gazdaság felvirágoztatását célzó programját, érdekes módon a terv lényeges részének minősítette a hazai lóversenysport fejlesztését. Mert tisztában volt azzal, hogy hányféle területet érint, fejleszt. Valahogy igy vagyunk most a Forma-1-gyel is. Látszólag csupán az autósport látványos cirkusza, valójában ennél sokkal több. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy a verseny megrendezése új szakaszt indított el hazai motorizációnkban.
A Ringen évente egyszer az autóipar csúcstechnológiája vonul fel, sőt nem csupán az autóiparé, hanem valamennyi, az autóiparhoz kapcsolódó iparág, beleértve a számítástechnikát, a gumiipart, a híradástechnikát és még sok száz ágazatot. Már magában az a tény, hogy megjelennek nálunk a Forma-1-esek, ráirányítja és rá is irányította a figyelmet a motorizáció kérdéseire, érezhetően másként foglalkoznak az autózással, az infrastruktúrával, mint tették ezt a verseny előtt. Itt a szemléletváltozás az illetékes szervek és a közvélemény körében is érezhető. Ne felejtsük el például azt, hogy a Forma-1 óta foglalkozik a közvélemény és a szakembergárda is komolyabban a hazai autógyártás gondolatával! De van a pályának ennél közvetlenebb haszna is. Tudvalévő, hogy bárki kipróbálhatja a Ringet, végig autózhat ott, ahol a nagy versenyzők is, és emellett az sem tűnik fel neki, hogy gyakorol, felméri saját és autója képességeit.
S amikor rájön, hogy mennyivel nehezebb végig autózni a pályán, mint azt külső szemlélőként hitte, már tett is egy lépést a biztonságosabb közlekedésért. Vagyis a Ring bizonyos fokig a járművezetők önnevelését is szolgálja. Ne felejtsük el azt sem, hogy a verseny a hazai autósé motorsport szemszögéből nézve is rendkívül nagy jelentőségű. Hatalmas közönséget vonz, és a nézők egy része már nem csak a Forma-1, hanem az autó és motorsport valamennyi eseményének nézőjévé válhat Főként a fiatal generáció fertőződik” a benzines sportokkal, s minden bizonnyal a Forma-1 is hozzájárul a közönség, a sportágat értő, szerető közönség gyarapításához, de a versenyzői utánpótlás neveléséhez is. Végül ne feledjük, mit jelentett a verseny és a pályaépítés „csodája” a világ előtt, milyen előnyösen alakította mindez a külföld Magyarország-képét, hazánkról alkotott véleményét.
Hogy mit várhatunk az idei futamtól? Természetesen sikert. És amikor a kétkedőket hallom, mindig eszembe jut, hogy ugyanígy kételkedtek a sikerben az előző verseny előtt is. És akkor sem volt igazuk nem lesz most sem. Már az 1986-os siker is megtermette a maga gyümölcseit, hiszen a futam után nagyon sok autógyár érdeklődött a Hungaroring után, elhozták ide tesztelni legújabb autóikat, s több világbemutatónak is otthont adott a pálya. Elég, ha csak a Rolls-Royce vendégszereplésére” gondolunk. Mi több, a pálya gyors és kiváló megépítése is például szolgál, s ha ma valahol versenypálya építését fontolgatják, tőlünk kérnek segítséget, minket akarnak megbízni a tervezéssel, kivitelezéssel. Azt nem vitatja senki, hogy a tavalyi rendezvény sikeres volt. De mi lesz idén? Mondom, siker. Nem lehet más.
A vizsgálatok szerint a pálya kiválóan viselkedett, kibírta a kemény telet és az igencsak nagy próbatételt jelentő kamionversenyt is, nem kell javítani sehol. Néhány helyen igazításra szorul a padka, hogy az időközben meglazult talajrészek miatt se fenyegessen vízátfolyás veszélye. Persze ilyen csak esős időben fenyeget, most már a nagy esőkre is felkészültünk. Reméljük. A főbizottságban viselt elnöki posztom mellé az „esőfelelősit” is rám osztották, szóval, akár jöhet az eső is. És ha jönne? Akkor kényelmetlenebb körülmények között nézhetik végig az érdeklődők a versenyzők küzdelmét, de semmiféle eső nem veszélyeztetheti a futamot. Sokan állítják, hogy 1986-ban az volt a szerencsénk, hogy nem esett az eső.

Tényleg szerencsénk volt, de ha esett volna, a verseny akkor is akadálytalanul ment volna. Az eső és ezt a kamionverseny alkalmával is tapasztalhattuk a nézőknek jelent gondot, főként a parkolóhelyek, de a gyalogutak miatt is. Utóbbin úgy segítünk, hogy kb. 15 ezer négyzetméternyi szilárd burkolatú járda készül a főbe járattól a starttribün mögötti területen át a D kapuig. A parkolókat viszont lehetetlen lebetonozni, ilyen sehol a világon nincs. Viszont igenis keresünk olyan területeket, ahol esős időben sem jelent gondot a parkolás. Ezek a részek nem „állandó”, hanem úgynevezett szükségparkolók, csak akkor terelik majd oda a járműveket, ha erre a nagyobb eső kényszerít. Parkolás és közlekedésügyben más változásokra nem számíthatunk? Apróbb, a tavaly kialakult rendszert alapvetően nem érintő módosításokról szó lehet, de nagy változások nem lesznek. A legjelentősebb eltérés talán az lesz, hogy a hévtől autóbusz szállítja majd az utasokat a pályáig.
Hadd jegyezzek meg még valamit parkolóügyben! Sokszor kérdezik, nem lehetne-e a pályához közelebb vinni ezeket a parkolókat? Talán lehetne, de nem szabad. Ezt a kamionrendezvény egyértelműen bizonyította, mert a közelebbi parkolás hatása érdekes módon nehezebb közlekedés volt. Egy kis gyaloglás tehát a jövőben is része lesz a Ringprogramnak, de ez, már csak a pálya méreténél fogva is, elkerülhetetlen. Az idei előző versenyeken a rendező és rendfenntartó gárda sem állt helyzete magaslatán. A Forma-1-es futamon igenis ott állt és mert győztes csapaton ne változtass – ugyanez a gárda lesz jelen a második ilyen futamon is. Az viszont a közbenső két verseny tapasztalata, hogy a Ringet a jövőben nem szabad önmagában, a begyakorlott személyzet nélkül, bérbe adni. Sajnos az idén éppen ez történt az eredmény persze kedvezőtlen volt.
Változások a nézők kiszolgálásában? Az alapforma itt is bevált, tehát a kerítésen belüli ellátásért most is az Utasellátó felel. Viszont a pálya környékén növelni kell a kiszolgáló helyeket, s ebben a munkában nagy szerep vár más vállalkozókra is. Ami tavaly gondot okozott még, hogy kevés volt az ivóvízkút, annak idén már nem szabad problémát okoznia, ezek számát is növelik. Változik-e a parkolók megközelítésének útvonala? Nem. Az M3-as autópályán érkezők a 18,2-es vagy a 22,5-es kilométernél térhetnek le a II-es, III-as, IV-es és V-ös parkoló felé, az utóbbi megközelíthető a 30-as út irányából is. Személygépkocsival egyébként idén sokkal biztosabban juthatnak el a pályához az ország távolabbi településeiről érkezők is, minden főúton táblák jelzik a követendő útirányt. A tavalyihoz hasonlóan számítunk a Rádió Útközben-stábjának segítségére is, ebben a műsorban mindhárom napon igyekeznek segíteni a forgalmat.
Szintén az 1986-ban bevált módon térképes tájékoztató szóróanyagokkal látjuk el a jegyárusító helyeket, így mindenki még indulás előtt könnyen megtervezheti magának útvonalát, sőt azt is, hogy a jegyéhez mérten melyik parkolót érdemes használnia. Az utóbbi azonban nem tervezhető teljes biztonsággal, ha ugyanis egy-egy parkoló megtelik, azt kénytelenek lesznek lezárni. A közlekedésről még csak annyit: éppúgy, mint tavaly, rugalmas, a helyzethez alkalmazkodó módon oldjuk meg a Ringhez, illetve az onnan hazajutást. Ha kell, egyes útvonalakat egyirányúsítunk, ha azonban a forgalom nagysága ezt nem teszi indokolttá, a korlátozásokat a lehető leghamarabb feloldjuk. A változások tehát alapvetően nem formálják át a Hungaroring közlekedési rendjét. Ezek szerint akár idén is használható lesz az Autóséletben 1986 augusztusában megjelent megközelítési térkép és útmutató?
Szerencsére igen, mert ez azt bizonyítja, hogy már az első alkalommal nagyjából sikerült kialakítani a majdnem ideális közlekedési rendet. De ha már az Autóséletről beszélünk: hadd köszönjem meg a lap munkatársainak azt a segítséget, melyet a közlekedési kormányzatnak adtak az új rendelkezések ismertetésével, magyarázatával, a közúti közlekedési törvénytervezet társadalmi vitáját előkészítő írásaikkal.“
IFJ. TÓTH GYÖRGY