Benz feltalálta és megépítette az automobilt, arra azonban már nem jutott ereje, hogy a nagyközönséggel is megismertesse. A stafétát felesége, Bertha Benz vette át.
Lassacskán kúszott fel a nap 1888. augusztus 5-én, mintha még aludni vágyott volna. Így volt ezzel Karl Benz is, aki éppen előző este határozta el századszor, hogy feladja álmát, s végleg abbahagyja az automobil fejlesztését. Elvégre két és fél év alatt csupán egyetlen járművet sikerült eladnia, és ez elég egyértelmű jele annak, hogy nincs kereslet a ló nélküli kocsira… Nehéz fejjel kóválygott hát ki a konyhába, ahol bőséges reggeli és egy apró papírfecni várta. – Elmentünk a nagyihoz Pforzheimbe – írta Bertha, egyetlen szót sem ejtve arról az aprócska tényről, hogy a Patent Motorwagen Nr. 3-mal vágtak neki az útnak…
Karl még egyik oldaláról a másikra fordult, mikor a 13 éves Richard és két évvel idősebb bátyja, Eugene már a Mannheimi ház hatalmas fakapuját nyitotta, hogy aztán – anyjuk vezényletével – szép csendben kilopják rajta a csodamasinát. Innen még majdnem egy kilométert tolták a 360 kilós járművet, s csak a háztól távol kezdték el az indítási folyamatot. Bertha kinyitotta a benzincsapot, Eugene pedig nekifeszült a hatalmas lendkeréknek, erőteljesen megrántva azt. A dugattyú meg is lódult a maga útján, de akárhogy is próbálkoztak, az égési folyamat nem vette kezdetét, sokadig próbálkozásra sem akart életre kelni a gépezet. Szerencsére az alma nem esett messze fájától – a kisebbik fiú rájött, hogy a gyújtás áramkörét kell zárni.
A világ első autós utazása
Így aztán semmi nem állhatta útját a lelkes csapatnak, felkapaszkodtak a bőrbe húzott padra, és Wiesloch felé vették az irányt. A római korból fennmaradt utakon nem volt könnyű az előrejutás, az éles kövek és a nyomvályúkkal szabdalt földes szakaszok hőseinket éppúgy igénybe vették, mint a járművet. Az aprócska irányítókar és a merev első villa gyenge fegyver volt a gödrökkel szemben, ezért a hármas felváltva vezetett, attól függően, hogy éppen kinek nem görcsölt az alkarja.
Mire elérték Ladenburgot, a nap is feljebb küzdötte magát, a város lakói szép lassan benépesítették az utcákat. Lett is nagy riadalom, mikor befutott a kompánia, az emberek arcuk elé kapták kezüket, és sűrű imádkozások közepette igyekeztek minél távolabb kerülni a szörnyetegtől. A hatásos belépőre Benz párologtatós hűtése is rájátszott, tudniillik a csattogó gépezet hófehér felhőben úszott végig az utcákon, mint afféle rémes látomás.
A világ első tankolása
Derűs pillanatok voltak ezek hőseink számára, nem úgy, mikor Wiesloch előtt pár kilométerrel kifogyott az üzemanyag. Nem volt mit tenni, leszálltak, és tolták a szabadalmi járművet, egészen a városi patikáig, ahol a teljes ligroin, azaz petróleuméter készletet felvásárolták. Ez mindössze három litert jelentett, de legalább jó drága volt… Mai árfolyamon számolva nagyjából 12 000 forintot hagytak a világ első benzinkútján.
Mivel a nafta csupán 30 kilométerre volt elegendő, Langenbrückenben és Bruchsalban is „tankolt” a csapat, s nem maradt el a hűtővíz, valamint a motorolaj rendszeres pótlása sem. Egy alkalommal szivargyárnál álltak meg olajat kérni, nem számítva rá, hogy a porta előtt bagózó munkások a sátánt látják majd az automobilban. Mire Richard megszerezte a kenőanyagot, már körbeállták a gépet, egyikük-másikuk fenyegetően rúgott az ördögi szekér felé. Mikor Bertha gázt adott, szétrebbentek, akár a verebek, folytatódhatott tehát a legendás utazás…
Sajnos a kenés ellenére délutánra megnyúltak a kerekeket hajtó láncok, olyannyira, hogy át-átugrottak a fogaskerekeken. Bertha a bauschlotti kovácsmester segítségét kérte, már csak azért is, mert a nagydarab ember nem félt közel menni a járgányhoz. – Két órát kérek – mondta a kovács, – addig egyenek egyet a fogadóban – tette hozzá. Az ötlet kiválónak bizonyult, a három kalandor csak akkor jött rá mennyire éhes, mikor felszolgálták a menüt. Mire végeztek, a láncokat is sikerült „szorosabbra húzni”, így újra felkerekedett a társaság.
Nagy úr a szükség…
Mindeközben Benz mit sem sejtett az őrült vállalkozásról, reggel anélkül indult el otthonról, hogy benézett volna a garázsba. Esztergagépet ment vásárolni, méghozzá abban a megnyugtató tudatban, hogy szerettei éppen a pforzheimi vonaton ülnek. Délután ért haza, ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel… Gyorsan összerakta a képet, és átkozta a pillanatot, mikor belefogott az automobil megépítésébe. Míg otthon gyötrődött, a família másik fele éppen a gyújtókábel szigetelésével bajlódott, a problémát végül Bertha harisnyakötőjével sikerült orvosolni.
Miután elérte Karlsruhét, Benz asszony a Pforzheimi völgy felé kormányozta kocsiját, előtte azonban fel kellett kaptatnia egy meredek emelkedőn, amihez egyszerűen túl gyenge volt a mindössze 2,5 lóerős aggregát. Richard és Eugene jó erőben volt, könnyedén feltolták a Motorwagent, a túloldalon viszont újabb erőpróba várt rájuk – vissza kellett fogni a lejtőn. Addigra a fából készült „dörzsfékek” már rég elkoptak, javításukra később a helyi cipész vállalkozott.
Bárhogy is, este tíz óra körül végre felsejlettek Pforzheim fényei a távolban, tizenegykor pedig már a távírónál ült Bertha, hogy értesítse férjét a sikeres érkezésről. – Kis híján 18 óra kellett a 104 kilométeres táv leküzdéséhez, de figyelembe véve a körülményeket és a 16 km/órás végsebességet, ez kifejezetten jó eredménynek számít – állapította meg büszkén Benz.
Minden jó, ha…
Hazafelé viszonylag zökkenőmentes volt út, csak a meredek emelkedők, illetve lejtők okoztak gondot. A nehézkes feljutás és a szinte fék nélküli leereszkedés nagyon elfárasztotta a srácokat, kínlódásukat nézve született meg a gondolat Bertha fejében, hogy többfokozatú váltóra lenne szükség, és az sem ártana, ha a fékeket kopás után könnyedén ki le lehetne cserélni. Később a fékbetétet saját maga szabadalmaztatta, persze csak azt követően, hogy 12 órányi zötykölődés után elérték a mannheimi házat. Az aggódó férj könnyek között fogadta hazatérő családját, csókokkal halmozva el gyermekeit és kedvesét.
Bertha Benz bátorságának köszönhetően futótűzként terjedt az automobil híre a környéken, a büszke feltaláló hamarosan megrendelések tucatjait fogadhatta, s végre megvalósult álma: elkezdhetett autókat gyártani. Hűséges felesége élete végéig kitartott mellette, s rá jellemző módon nem csak a házi-, hanem fejlesztési munkában is számíthatott rá. Az Utak királynője 1944. május 5-én autózott el végleg, örökségét azonban reánk hagyta. Egykori útja ma ipartörténeti műemlék, akinek Mannheim felé akad dolga, maga is bejáratja. Az irányt és a fontosabb helyszíneket táblák jelzik, a régi tájat, a gőzölgő gépcsodát és a különc társaságot nekünk kell elképzelnünk.
Kovács Zsigmond
A Bertha Benz által használt Patent Motorwagen No. 3. műszaki adatai:
Összlökettérfogat: 1660 cm3
Hengerek/szelepek száma: 1/2
Csúcseljesítmény: 2,5 LE/500 f./perc
Legn. forgatónyomaték: 34,4 Nm/500 f./perc
Hosszúság/szélesség/magasság: 2700/1400/1450 mm
Tengelytáv: 1575 mm
Saját tömeg: 360 kg
Üzemanyagtartály: 4,5 liter
Végsebesség: 16 km/óra
Fogyasztás: kb. 10 l/100 km
