Múltidéző Riport Utazás

Gépcsodák Brüsszelben – az Autoworldben jártunk

A világ egyik legérdekesebb járműtörténeti múzeuma a Brüsszel belvárosában található Autoworld, ahol folyamatosan változó tárlattal, s megannyi két- és négykerekű különlegességgel találkozhat a nagyérdemű.

A belga főváros elsősorban annak köszönheti ismertségét, hogy otthont ad az Európai Unió és a NATO székhelyének, ugyanakkor számos látványosságra is bukkanhat, aki ellátogat a 979-ben alapított, napjainkban mindössze 188 ezer lakost számláló településre. Az egyik közülük a központban található Parc du Cinquantenaire közpark, melyet az 1880-as világkiállításra hoztak létre. Kétségtelen, hogy ennek fő nevezetessége a diadalív, ami a város függetlenségének 75. évfordulóján, 1905-ben készült el. Emellett a míves kőkapu mögötti területen elhelyezkedő múzeumépületeket is érdemes felkeresni, ezek egyikében kapott helyet 1986-ban az Autoworld, ami azóta is hatalmas népszerűségnek örvend az autórajongók körében.

Versenyautók régen és most. Balra az 1957-es Le Mans-i viadalon győztes Jaguar D-Type másolata, mellette a Renault R28 formula-1-es torpedó, mellyel Fernando Alonso negyedikként ért célba a 2008-as belga futamon

Mi a Renault Clio felfrissített változatának bemutatója alkalmából jártunk ott júliusban, s éppen akkor nyitották meg a James Bond-filmek autóinak időszakos kiállítását, illetve a teljes gyűjteményt birtokló Mahy család felújításra váró, romos kincseinek seregszemléjét. Előbbi augusztus 27-ig, utóbbi szeptember 3-ig látható, így aki most tervez kiruccanást Brüsszelbe, még megtekintheti mindkettőt. Javasolt előre lefoglalni a jegyeket a múzeum honlapján, a felnőttek 15, a diákok 11, a 6 és 11 éves kor közötti gyermekek pedig 7 euróért nézhetik meg a nem mindennapi gépcsodákat. A látogatás alkalmával rengeteg felvételt készítettünk, ezek közül válogattunk ki most néhányat. Fogadják szeretettel összeállításunkat!

A vadászbombázóiról ismertté vált Messerschmitt három apró járgánya. Előtérben a négykerekű Tg500-as sportváltozat, amit Tiger (Tigris) néven ismer a publikum. Gyártásának négy éve (1958-1961) alatt 320 darab készült belőle
A második világháború utáni ínséges időkben motorkerékpár-erőforrással felszerelt, 2-4 személyes törpeautók jelentek meg az utakon. Ilyen apróságok sorakoznak a polcokon: BMW, Messerschmitt (felül), Rovin, Vespa (középen), Peugeot és Crosley (alul)
Remekművek az ötvenes évekből: Ferrari 250 GT Boano (1956), Simca Aronde (1956), Moretti 750 Grand Sport Berlinetta (1954) és Renault 4 CV (1951)
Közel száz éve, 1928-ban gördült ki a gyárkapun ez a Vanden Plas „Speed Model” karosszériával felruházott Bentley, melynek hosszú orrában 4,5 l-es, 110 lovas, hathengeres erőforrás zakatol. Tömege 1,6 tonna, végsebessége 155 km/óra
Roppant ritka Voisin C24 1933-ból. Összesen 120 darab készült a hathengeres, háromezres motorral felvértezett óriásból
Mindössze 850 kilót nyom a Renault Gordini motorral szerelt René Bonnet Aérodjet LM6, ami részt vett az 1964-es La Mans-i hosszútávú futamon. Mindössze néhány darabot gyártottak belőle
Renault 5 Turbo 2 a nyolcvanas évek egyik legvágyottabb sportmodellje volt, ma gyűjtők féltett kincse. Ilyen középmotoros kocsiból készített versenyautóval rótta a pályákat Ferjáncz Attila, örökös bajnok raliversenyző 1985-ben
MV Agusta 1975-ből, ami a Magni Motor boszorkánykonyhájában nyerte el végső formáját. A versenygép 850 köbcentis négyhengerese 92 lóerőt teljesít
Bizzarrini AMX/3 Spyder 1971-ből. Mindössze kilenc darab állt kerekekre a középmotoros, 560 lóerős bombázóból, a kiállított példány az utolsó a sorban

Olvassa el további cikkeinket!