Hírek

Egy új világ kezdete – partnerségre lépett a Ford és a Google

Néhány nappal ezelőtt jelentették be a Ford Motor Company és a Google stratégiai együttműködésról szóló megállapodását, mely az első ilyen kontraktus egy nagy autógyártó és a techóriás között. Ennek segítségével felgyorsulhat a Ford átalakítása, és még több élményben lehet része a járműhasználóknak. 

A két iparóriás elkötelezett abban, hogy az összekapcsolt járművek élvezetesebb, biztonságosabb és hatékonyabb szolgáltatásokat nyújtsanak az utasoknak, s tegyék mindezt úgy, hogy a lehető legcsekélyebb mértékben vonják el a vezető figyelmét a közlekedésről. A szerződés értelmében 2023-tól jelennek meg azok a Ford és Lincoln modellek, amelyek vásárlói egyedülálló, Android rendszerre épülő digitális szolgáltatásokra számíthatnak, egyszersmind számtalan Google alkalmazást használhatnak.

A már eddig is ismert applikációkat autós felhasználásra optimalizálják, így anélkül kezelhetjük majd őket, hogy elfordítsuk tekintetünket az útról

Így a két márka típusaiban elérhető lesz többek között az intelligens Google Assistant, ami megengedi, hogy a sofőr szóbeli utasítással, a volán elengedése és gombok nyomkodása nélkül ügyet intézhessen. Mindemellett a Google Maps navigáció segítségével valós idejű forgalmi információkhoz juthatnak a fedélzeten tartózkodók, míg a Google Playnek köszönhetően utazás közben is elérhetik kedvenc hangoskönyv, podcast, zenei stb. alkalmazásaikat.

Olvassa el további cikkeinket!