Autó Teszt

Kia Rio 1.4 CVVT EX teszt
Következő a sorban

Ismét pofás járgánnyal rukkolt elő a Magyarországon is egyre népszerűbb Kia. A márka kínálatának oszlopos tagjaként megismert Kia Rio harmadik nemzedékével folytatódhat a vállalat hazai térhódítása.

Bár némi mocorgás megfigyelhető a piacon 2012-ben, a személygépkocsi-eladások még mindig gyatrán állnak, a márkák közül csupán néhánynak sikerült felülmúlnia korábbi számait. E márkák közé sorolható a dél-koreai, Hyundai kötelékbe tartozó Kia is, mely afféle külső szemlélőként, hihetetlen pontossággal határozta meg, hogy mi is kell valójában az öreg kontinens kifinomult ízlésű vásárlóközönségének. Jól fogy a Picanto, viszik a Cee’det, és a Sorentóra sem lehet panasz, miként a kisautók között próbálkozó Riónak is áll zászló a méretosztály hihetetlen zsúfoltsága ellenére. A gyártó termékeinek legnagyobb erénye a kedvező ár/érték arány, ezt fejelik meg a játékos formákkal, no meg a hét évre szóló garanciával.

Kia Rio 1.4 CVVT teszt - oldalkép
Jól festenek az „elfektetett” szélvédők, de az utastér nagyon gyorsan melegszik miattuk. Emiatt nyáron többet kell használni a klímát, ami a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás növekedésével jár
(fényképek: Kovács Zsigmond)

Kívül nagy, belül szűkös a Kia Rio

Kisautó létére az ötajtós Rio egyáltalán nem kicsi, 4045 milliméteres hosszával minden főbb riválisát felülmúlja, beleértve a Ford Fiestát (3950 mm), az Opel Corsát (3999 mm), a Renault Cliót (4032), a Suzuki Swiftet (3850 mm) és a Volkswagen Polót (3970 mm) is. Méretbéli fölényét nem igyekszik különösebben leplezni, hosszú, lapos szélvédőjével és elnyújtott farával kilóg vetélytársai közül, de éppen csak annyira, hogy még el lehessen sütni városi autónak. Szépségéhez szerintem nem fér kétség, jól eltalálták a vonalakat, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy felfedezhetők formai „nyúlások”, és az átláthatóság sem az igazi, főleg ha a kocsi mögött zajló eseményekre kíváncsi az ember.

Kia Rio 1.4 CVVT teszt - szemből
Nagy, mégis szűkre húzott szemeivel és középen elvékonyodó hűtőrácsával egészen jellegzetes a Kia Rio. A hosszában végigfutó fóliacsíkok szerintem megtörik a formai egységet, de szerencsére nem muszáj megrendelni őket

Terebélyes mivolta ellenére a Kia Rio utastere nem egy hangár, épp csak hajszálnyit nagyobb, mint egy átlagos kisautóé. Itt-ott ugyan sikerült hozzátenni pár millit a korábbi szériához, de 190 centimmel még mindig csak nehézkesen férek be hátra, s csak a középső ülés jöhet szóba, mert a tetővonal úgy alábukik a széleken, hogy a fülemmel is elérem a plafont. Persze nem életszerű, hogy hórihorgas firkászokkal akarjuk megtömni az autót, a lényeg, hogy elöl a magamfajták is elférnek, hátra meg mehetnek a gyerekek, akár három is. A csomagtartó 288 liter, tehát a kategória egyik legnagyobbja, kár, hogy a koreai nagyfalon kell átemelni a poggyászokat…

Kia Rio 1.4 CVVT teszt - csomagtartó
Kis híján 300 liter fér a csomagtartóba, a 60/40 arányban dönthető üléstámlák lehajtásával pedig 923 liternyi hely áll a poggyászok rendelkezésére. Sajnos a magas hátfal miatt elég nehézkes a bepakolás

Problémás kivitelezés

Maga a vezetői környezet, megfelel a márkától és az árfekvéstől elvártnak, azaz sehol nem bocsátkoztak túlzásokba, inkább legyártották az egyszerű dolgokat tisztességgel. A kapcsolók kiosztása logikus, minden ott van, ahol feltételeznénk, és pontosan jár, nem akadozik, sőt ránézésre tartós is. Sajnos a három részre osztott műszeregység elég jellegtelen, és nélkülözi a hűtőfolyadék-hőfokmérőt. Vigaszként a fedélzeti számítógép – sebességmérő alatt elhelyezett – kijelzője szolgál, mely többek között a megtett kilométerekről, a fogyasztási adatokról és a külső hőmérsékletről tájékoztat.

Kia Rio 1.4 CVVT teszt - műszerfal
Minden a helyén van, de olyan unalmas a műszerfal, hogy ha sokat nézi, elalszik az ember. A hat légzsák a belépőmodellnél is alapfelszereltség

A középkonzol szintén nincs túllihegve, a fejegységet gondosan körberakták a gombjaival, és jól elkülönítve kapott helyet a fűtés, valamint a kiegészítők kapcsolótáblája. A krómozott betétekkel feldobott ezüstszínű panel nekem kissé gagyi, de tény, hogy akkora gombokat aggattak rá, amiket háromszáz méterről is könnyedén kiszúrni. A képet valamelyest árnyalja, hogy a 4800 km-t futott tesztautó műszerfala hangosan recsegett-ropogott a rossz minőségű utakon, a belső világítás pedig kontakthibásnak bizonyult.

A sajtóanyag ódákat zeng a fejegységről, de a térhatás csak „virtuális”, és nagy hangerőnél már hajlamos torzítani a rendszer

Kiegyensúlyozott teljesítmény

Mikor először indítottam be a Kia Rio motorját, egy pillanatra azt hittem, nem sikerült a művelet. Az 1396 köbcentis, hengerenként négyszelepes erőforrás annyira csendes alapjáraton, hogy egyáltalán nem hallani az utastérben, és meglepő módon rezgései sem jutnak be a fülkébe. Persze a gázra lépve megváltozik a helyzet, a fordulatszám növelésével párhuzamosan egyre tolakodóbbá válik az aggregát, 130 km/óránál, hatodik fokozatban már meg kell emelnünk hangunkat, ha beszélgetni szeretnénk az utasokkal.

Vonzó megjelenés, kiegyensúlyozott teljesítmény – a Kia Rio tulajdonképpen bárkinek ideális lehet, aki a városlakók életét éli

A folyamatosan változó szívó- és kipufogóoldali szelepvezérlésnek köszönhetően a teljes fordulatszám-tartományban jól húz az 1,4-es hajtómű, de annyira azért nem erős, hogy összefüggésbe lehessen hozni a sportossággal. A 109 lóerő és a 137 Nm-es forgatónyomaték elegendő a magabiztos városi és országúti autózáshoz, a teljesítmény csak akkor tűnik kevésnek, ha teljes terheléssel vagy emelkedőn szeretnénk előzni, esetleg tempósabban haladni. A gyárilag megadott 11,5 másodperces százas gyorsulást szólóban, jól elkapott váltásokkal bármikor alulmúlhatjuk, akár 10,4 másodpercig is lemehetünk, de valljuk be, ez sem egy sportos érték.

Kia Rio 1.4 CVVT teszt - motor
Nem egy atomerőmű, de becsülettel dolgozik a Kia Rio 1,4-es, benzines motorja. 137 Nm-es forgatónyomatékát az 1,1-es dízel 33 Nm-rel (3 499 000 Ft), az 1,4 CRDi pedig 83 Nm-rel múlja felül (4 199 000 Ft)

Jól megy a Kia Rio?

Visszafogott dinamizmusa ellenére nagyon jókat kocsikáztam a Rióval, ugyanis futóműve és fékrendszere révén könnyedén „kiautózható”. A McPherson rendszerű első és a csatolt hosszanti lengőkaros hátsó felfüggesztés gátlóit egyaránt feszesre hangolták, s nem spórolták ki a stabilizátorrudat sem. Így a középszerű műszaki megoldásból sikerült a legjobbat kihozni, remek úttartással, precíz irányíthatósággal és elfogadható menetkomforttal ajándékozva meg a pilótát. ESP nélkül picit alulkormányozott a Rio, és ha kanyarban fékezünk, hajlamos megindulni a feneke, de ezek nem heves reakciók, könnyedén korrigálhatjuk őket.

Az elektromos szervokormányt egy ujjal is tekergethetjük, ennek ellenére egész precízen terelgethető a kis Kia Rio. Az opciós listán olyan elemeket is megtalálunk, mint a kanyarfényszóró, a sebességhatároló és visszagurulás-gátló

Érdekes módon a fék már az első pár méteren felhívta magára figyelmet, mert mikor ráléptem a pedálra, erős súrlódó hangot hallottam mind a négy kerék felől. Két-három lassítást követően abbamaradt a „zenei aláfestés”, de ha lehűlt a rendszer, ismét visszatért. Szerencsére ez a működést nem érintette, az 1066 kilós koreai újoncot brutális módon lassítja az – elöl tárcsás, hátul dobos – fékrendszer, és az ABS is úgy avatkozik be, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Nem drága és keveset fogyaszt a Kia Rio

Kategóriatársaihoz viszonyítva (lásd keretes írásunkat) közepes árfekvésűnek számít a Rio, az 1,2 literes, 85 lóerős alapmodellt 3 149 000 forintért tudhatjuk magunkénak, míg az 1,4-es indulóára 3 799 000 Ft. Nekünk a legmagasabb, EX fedőnevű felszereltségi szinthez illetve a – többek között Bluetooth-os fejegységet, ködlámpát és könyöktámaszt tartalmazó – P1-es csomaghoz volt szerencsénk, ez így cakompakk 4 299 000 forintba fáj. Ezért a pénzért jól összerakott, élvezetesen vezethető járművet kapunk, divatos formavilággal, hét évre szóló garanciával és egészen jó fogyasztással. Nekünk télen, városban, ólomlábakkal sem sikerült 7,0 liter/100 km fölé tornásznunk az átlagot, a nyugodtabb etapokon pedig 5,5 literrel is beérte az új koreai hódító.

Műszaki adatok: Kia Rio 1.4 CVVT EX 2012

Összlökettérfogat: 1396 cm3

Hengerek/szelepek száma: 4/16

Csúcsteljesítmény: 80 kW (109 LE)/6300 f./perc

Legnagyobb forgatónyomaték: 137 Nm/ 4200 f./perc

Hosszúság/szélesség/magasság:  4045/1720*/1455 mm

Csomagtartó térfogata: 288/923 liter

Tengelytáv: 2570 mm

Saját tömeg: 1066 kg

Üzemanyagtank befogadóképessége: 43 l

Gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra:  11,5 s

Végsebesség: 183 km/h

Abroncsok mérete: 185/65 R15

Üzemanyag-fogyasztás vegyes üzemben:  5,3 l/100 km

CO2-kibocsátás: 124 g/km

Tesztfogyasztás: 6,1 l/100 km

A modell alapára: 3 799 000 Ft

A tesztelt modell ára: 4 299 000 Ft

*Tükrök nélkül

Olvassa el további cikkeinket!