Bólyi iskola győzött az FMA videopályázatán

Tavaly ősszel országos videopályázatot írt ki a Magyar Autóklub a Fékezd Magad Alapítvány (FMA) megbízásából „Együtt az úton” Biztonságban címmel. A felhívásban arra biztattuk az osztályokat, hogy forgassanak egy-egy rövid videót, amelyben bemutatják, miként közlekednek a mindennapok során. Nagy örömünkre több kiemelkedő pályamű is érkezett, így nehéz dolga volt a zsűrinek. Hosszas mérlegelést követően végül arra jutott a döntőbizottság, hogy a Bólyi Általános Iskola 2. C osztályának Egérút nélkül című filmjét illeti az első díj.

Ingyenes segítség szerb autópályákon

Jó hírrel szolgálhatunk a Szerbiába készülő autósoknak. Tavaly év vége óta helyi társklubunk, az Auto – Moto Savez Srbije (AMSS) a „Roads of Serbia”, azaz az ország útkezelő szervezete nevében és megbízásából díjmentesen elszállítja az autópályákon működésképtelenné vált járműveket a meghibásodási helytől a legközelebbi autópálya-lehajtóig. A segítséget az E-75-ös út GP Horgoš – Novi Sad – Belgrád – Niš – GP Preševo szakaszán, az E-80-as Niš és GP Gradina közötti részén, az E-70-es GP Batrovci – Šimanovci – Belgrád – Pančevo etapján és az E-763-as/A2-es Belgrádot, Obrenovacot, Ubot, Lajkovacot, Ljigot, Takovót és Preljinát érintő szakaszán kérhetik.

Rendőröket köszöntött az Autóklub szilveszter alkalmából

Évtizedekre nyúlik vissza az a hagyomány, miszerint a Magyar Autóklub munkatársai az év utolsó napjaiban megköszönik a rendőrök erőfeszítéseit. Legutóbb is az ország számos településén, így többek között Egerben, Salgótarjánban, Sárváron, Székesfehérváron és Zalaegerszegen találkoztak az egyenruhásokkal a Magyar Autóklub tisztségviselői, a fővárosban pedig Dr. Hatala József, a MAK elnöke látogatta meg a szolgálatot teljesítő járőröket.