Megelégelte a rendőrség a hazai közutakon tapasztalható áldatlan állapotokat, és számottevően bővítette telepített sebességmérőinek számát.
Először tavaly hallhattunk a Trafiboxról, arról az eszközről, mely sok gyorshajtót elrettenthet a száguldozástól. A fehér színű dobozból már a tavalyi év folyamán kihelyeztek húsznál többet kisebb települések és nagyobb lélekszámú városok forgalmas szakaszaira, idén pedig újabb darabok álltak üzembe, így év végére megközelítőleg 100 ilyen szerkezet figyeli a renitens járművezetőket. Érdemes tudni, hogy nem mindegyik egység rejt mérőberendezést, mert a ARH CAM-S1 típusú, lézeralapú eszközöket cserélgetik egy-egy városrészen, településen belül, ebből kifolyólag az autósok nem sejthetik, vajon az adott helyszínen lefényképezik-e őket vagy sem. Szintúgy nagy előnye a Trafiboxnak, hogy a szerkezet – egy napon belül akár többször is – 180 fokban megfordítható, hogy mindkét haladási irányt mérhesse, sőt kezelőszemélyzet sem szükséges hozzá, magyarán emberi erőforrás nélkül is készülhetnek felvételek.

Az elmúlt időszakban többek között Alsónémediben, Árpádtetőn, Balatonbogláron, Bátonyterenyén, Berettyóújfaluban, Cegléden, Debrecenben, Dunakeszin, Egerben, Farkasgyepűn, Fertődobozon, Fertőszentmiklóson, Győrben, Gyulán, Hartán, Hárskúton, Hódmezővásárhelyen, Ikladon, Iváncsán, Jászberényben, Kapolcson, Királyszentistvánon, Körmenden, Leveleken, Mélykúton, Miskolcon Nagycenken, Nemesvámoson, Pápán, Sárváron, Siófokon, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Tapolcán, Tiszaújvárosban, Törökbálinton, Újfehértőn, Újkéren, Újpetrén és Zalaegerszegen helyeztek el egy vagy több egységet, emellett Budapesten a II., a XVIII., a XXI. kerületekben, továbbá a 6-os számú főút kivezető szakaszán is számíthatnak lézeres mérésre a gépkocsivezetők.