Használt autó Tanácsadó

Sok kockázatot rejt a használt BMW 1-es?

Egyedi megjelenésével, különleges hangulatával és magas presztízsértékével a BMW legkisebb modellje egyértelműen kiemelkedik riválisai közül, megbízhatóság terén azonban csak az átlagot hozza. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy milyen a használt BMW 1-es.

A kilencvenes évek elején meglehetősen szűk volt a BMW palettája, a hármas, ötös és hetes széria mellett csupán a nyolcas kupé és Z-roadster szerepelt a müncheniek kínálatában. Mivel a konkurenciaharc egyre fokozódott, a márka illetékesei úgy döntöttek, hogy színesebbé teszik a választékot. Ezért aztán 1995-ben bevezették a 3-as kompaktot, 2000-ben az X5-öt, 2004-ben pedig megérkezett az X3, visszatért a 6-os széria és színre lépett a cég legkisebb modellje, az 1-es.

A mai napig divatosnak számít a forma, a hathengeres erőforrások pedig igazi kuriózumnak számítanak a kompakt osztályban. Ha tehetik, vásárlás előtt vigyék be a kiszemelt példányt valamelyik MAK állomásra, hogy kollégáink elvégezhessék az autó átvizsgálását

Utóbbival az alsó-középkategória állóvizét igyekezett felkavarni a Chris Bangle vezette mérnökgárda. Ez sikerült is, hiszen már a forgalmazás első három hónapjában 40 ezer példány talált gazdára. Az 1-esek túlnyomó többsége ötajtós karosszériával készült, de szépen fogyott a 2007-ben debütált háromajtós kivitel is, és szintén sokan szavaztak a kupé, illetve kabrió változatokra. A modellek a BMW hagyományainak megfelelően hátsókerékhajtással kerültek a szalonokba, míg mozgatásukról hatékony benzinesek (102-340 LE) és dízelmotorok (95-177 LE) gondoskodnak. A család legerősebb tagja a 2010-ben piacra dobott 1 M, melynek háromliteres, soros, hathengeres Otto-motorja 340 lóerős. Az 1-es BMW egyik nagy előnye, hogy viszonylag jól tartja az árát, még a korai, sokat futott példányokért is egymillió körül kell leszurkolnunk, a 2007-es ráncfelvarrás utáni darabokért pedig alsó hangon 1,3-1,6 millió forintot fizethetünk. Ha a második, F20-as típuskódú szériára ácsingózunk, ehhez nagyjából még egy milliót kell hozzátennünk.

Milyen hibákkal is szembesülhet az BMW 1 tulajdonosa?

A BMW hivatalos álláspontja szerint a típusnak nincsenek szériahibái, csupán egy-egy modellnél lépett fel üzemzavar, a gyermekbetegségeket pedig ingyenesen orvosolták.

Masszív, strapabíró futómű került az 1-es alá, így az úttartás átlagon felüli és a kátyúkat is jól bírja a modell

Visszahívásra – saját gyűjtésünk szerint – 2004-től összesen hét alkalommal került sor, ezek többek között a hátsó futóművet, a generátort, a fékasszisztenst, a légzsákok elektromos csatlakozóit, a gázolaj előmelegítőjét és a menetstabilizálót érintették. A tulajdonosok tapasztalatai, illetve a német ADAC felmérései alapján egyéb problémák is előjöhetnek az autón, ilyen például az N47 típuskódú dízelmotor vezérműláncának szakadása. Sőt, a 2004 és 2005 között gyártott benzinesek vezérlőelektronikájának hibája vagy a 2005 előtti dízelek kuplungjának szorulása is bosszanthatja a tulajdonosokat.

Az N47-es típuskódú dízelmotor nem igazán jó konstrukció, érthető hát, hogy több visszahívást is elrendelt a gyártó ezzel összefüggésben. Az ADAC összegyűjtötte az 1-est érintő összes visszahívást, a listát böngészve olvasóink is láthatják, hogy milyen gondok merültek fel a típussal kapcsolatban

Galibát okozhat a rosszul rögzített ajtózár, a leleső váltógomb, a gyenge minőségű akkumulátor, a szervokormány szivárgó hidraulikája és a kezdetekben alkalmazott manuális váltó szinkrongyűrűinek kopása is. Mindemellett sokan panaszkodnak az utastér meglazuló, hangosan rezgő műanyag kárpitjaira, és előfordulhat, hogy a gyári fejegység nem adja ki a behelyezett lemezt.

A tulajdonos véleménye: öröm az élet a 120i Cabrióval

Júlia egy 2008-as Cabriót hajtott írásunk idején, de korábban már ismeretséget kötött egy ötajtóssal is. Mindkettőról jó véleménye van.

– Első 1-es BMW-met 2006-ban vásároltam használtan a márka Preimum Selection kínálatából. Leginkább a formavilága fogott meg, de nagyon tetszett az igényes utastér és a feszesre hangolt, sportos futómű is. Némi töprengést követően egy 118i mellett döntöttem, ami csupán pár ezer kilométert futott, és szinte gyári állapotban várta új gazdáját. Két évet volt nálam, nem sokkal gyermekem születését követően, így nem csak nőként, hanem anyaként is nyilatkozhatok róla. Nos, ezzel az autóval élmény a közlekedés, jól húz, könnyű parkolni vele, s szerintem tágas is, nekem a gyerekülés és a babakocsi behelyezésével sem volt gondom. Műszaki hiba szerencsére csak ritkán fordult elő, ilyenkor vagy a tetőablakot nem tudtam becsukni, vagy megadta magát a vezérlőelektronika, s nem indult a motor – fejtette ki a fiatalasszony.

Van pár nyavalyája, de egyedülálló élményt nyújt az 1-es sorozat, pláne, ha a nyitható tetejű kivitelt választjuk. A megkímélt használt példányok ára kétmilliótól kezdődik

Függetlenül az indítási nehézségektől, Júlia nagyon megkedvelte az autót, s a csere gondolata is csak akkor merült fel benne, mikor megjelent a kabrió kivitel. Végül 2008-ban döntött úgy, hogy eljött a váltás ideje, s átnézte a keveset futott gépek választékát, és átült egy 170 lóerős, nyitható tetejű 120i-be. Számára ez a tökéletes autó, mert remekül húz, 7-8 literrel beéri száz kilométeren, sínautó módjára falja a kanyarokat, s ha nincs fent a teteje, hangulatosabb, mint bármilyen négykerekű.

Kézzel is elhúzható, de elektronika, illetve bowden mozgatja a tetőmechanika takaróelemét. Ha a bowden szakad, a mozgó szerkezet egyszerűen kitépi helyéből a műanyag idomot

Szintén a javára szól, hogy nagy teljesítményű utastérfűtést szereltek bele gyárilag, s pár plusz merevítést is kapott a karosszéria, így még biztosabb az úttartás. Komolyabb meghibásodás ennél az autónál sem történt, csupán a tetőmechanikát takaró, automatikusan elmozduló műanyagkárpit bowdenjének szakadása okozott problémát, és a küszöbnél felpattogzott a lakkozás.

Modelltörténet – BMW 1-es sorozat első és második nemzedéke

2004 – Kölnben lehull a lepel a márka új modelljéről, az E87-es típuskódú 1-esről. A 116i (1,6 – 114 LE), 118i (2,0 – 129 LE) és 120i (2,0 – 150 LE) névre keresztelt benzinesek mellett 118d (2,0 – 122 LE), valamint 120d (2,0 160 LE) jelzéssel álltak rajthoz a dízelek.

2006 – Kapható a háromliteres, 261 lóerős motorral kínált öt- és háromajtós 130i.

2007 – Ráncfelvarrás, változnak a lökhárítók, a lámpák és a belsőtér elemei is, a paletta pedig háromajtós (E81), kupé (E82) és kabrió (E88) verzióval bővül. A frankfurti szalonon lehull a lepel a 204 lóerős BMW 123d-ről, a 118d teljesítménye 141, míg a 120d-é és a 120i-é 170 lóerőre nő.

2008 – A Genfi Autószalonon debütál a 125i típusjelzés ellenére valójában háromliteres, 218 lóerős aggregáttal felszerelt kupé.

2009 – Elérhető a kétliteres (!), 114 lóerős 116d.

2011 – Megérkezik az új generáció. Az áttervezett karosszériával, utastérrel és hajtáslánccal színre lépő ötajtós újonc az F20 kódot kapja. A motorpalettán új, 1598 köbcentis benzines erőforrás (N13B16) jelenik meg, ez kerül a 116i (136 LE) és 118i (170 LE) modellekbe.

2012 – Piacon az új háromajtós (F21) modell, a választható hajtóművek között immáron a 114d (1,6 – 95 LE), 125d (2,0 – 218 LE), és 114i (1,6 – 102 LE) is szerepel, a 125i (2,0 – 218 LE) és az M135i (3,0 – 340 LE) teljesítménye nő.

Átnézetné a kiszemelt használt autót vagy javításra, karbantartásra szorul gépkocsija? A Magyar Autóklub felkészült szakemberei készséggel állnak rendelkezésére, legyen szó átvizsgálásról, fék- és futóműjavításról, időszakos és interallumhoz kötött szervizről, klímatisztításról, olajcseréről stb. Hálózatunk az ország 24 pontján, a piaci átlagárnál kedvezőbb óradíjakkal, sokféle kedvezménnyel és gyors vállalási határidővel fogadja a járműtulajdonosokat. Foglaljon időpontot már ma! Szervizeink elérhetőségét megtalálja az Autóklub honlapján

Olvassa el további cikkeinket!