Tanácsadó

Szakítsunk időt az átvizsgálásra!

A használtautó-vásárlás sok csapdát rejt magában, hiszen az eladó általában igyekszik a valós állapotánál szebbnek láttatni a portékát, s ehhez nem ritkán nemtelen eszközöket is bevet. Sok évtizede igénybe vehető a Magyar Autóklub műszaki állomásainak szolgáltatása, melynek keretében töviről hegyire átnézik az autót, így nem maradhat rejtve műszaki hiba a leendő gazda előtt. Az átvizsgálásról és a lehetséges problémákról szól az Autósélet 25 évvel ezelőtt megjelent írása, ebből a most is aktuális cikkből idézünk.

„A fényesre lakkozott autó, a látszatra gondosan karbantartott krómozás nem ritkán félrevezeti a szemlélőt. Elsősorban ne a lakk állapota alapján döntsünk! Nézzük meg például, milyen állapotban vannak a tömítések. Ha repedezettek, nyúlósak, minden bizonnyal könnyen beengedik (vagy már beengedték!) a korróziót előidéző vizet.”

Vizsgálatkor a tulajdonos bevezeti az autót az állásra, ezt követően alapjáraton, majd megemelt fordulatszámon megérik a motor kipufogógázának összetételét, és ha szükséges, állítanak a gyújtáson is

„A szőnyegeken lévő nagy barna foltok is rozsdáról árulkodnak. Az idő vasfoga mindenekelőtt az ablakkeretet, az ajtó széleit, a sárvédőket és a karosszéria illesztési pontjait támadja meg.”

A korrózió legtöbbször szembetűnő, de a nagyobb mérvű korrodálásról úgy győződhetünk meg, ha ujjunkkal megkopogtatjuk a lemezt. Szenteljünk nagy figyelmet a fényszórók és általában a világítóberendezés állapotának, és nézzük meg, vegyük alaposan szemügyre az autót belülről is!

„Gyanús lehet, ha a belső térben, a motorháztető alatt vagy a kocsi körül olyan vadonatúj, illetve újszerű szerelvényt látunk, amely idegen attól az évjárattól, továbbá a kocsi használtsági fokától.”

Szerelőaknán vagy felemelt állapotban megvizsgálják a futómű, a kormánymű, a fékcsövek, a gömbfejek, a gumiperselyek, a csuklók, valamint a kipufogórendszer és a korrózióra hajlamos elemek állapotát

„Végül is az a megnyugtatóbb, ha a használt autó megvétele előtt az Autóklub műszaki állomásain viszonylag csekély összegért igénybe vehető műszeres közlekedésbiztonsági felülvizsgálat eredményétől tesszük függővé a vásárlást. Ha az eladó ebbe nem egyezne bele, az már eleve gyanús. Minden bizonnyal egyetértenek velünk abban, hogy ilyenkor jobb, ha elállunk az üzlettől.”

Olvassa el további cikkeinket!