Hírek

Felfrissült a Kia Ceed harmadik nemzedéke

Idén ősszel érkezik hazánkba a megújult kompkat koreai, melynek mindhárom változata – az ötajtós, a kombi és a shooting brake – egyaránt átesett a ráncfelvarró kúrán.

Immáron az új embléma díszti a kocsi orrát. A márka eladásainak 28 százakékát adó Ceed sorozat az első Kia, amit teljes egészében Európában terveznek és gyártanak

A cég fejlesztői különös figyelmet fordítottak arra, hogy a különböző kivitelek (az alapmodell, a plug-in hibrid, a GT-line és a GT is) a korábbinál határozottabban elkülönüljön egymástól, mi több – teljesen zárt, feltűnő festésű maszkjának köszönhetően – a tölthető hibrid változat is azonnal felismerhető. Mostantól négy, eddig nem elérhető karosszériaszín, a Machined Bronze, a Lemon Splash, a Yucca Steel szürke és az Experience zöld is rendelhető a Ceedhez, emellett négyféle új üléskárpit is felbukkant a palettán.

A motorok teljesítményskálája 100-tól 204 lóerőig terjed. Módosított lámpatest és lökhárító, valamint látványos új embléma különbözteti meg elődjétől. A kombi és a ProCeed hátsó üléstámlái akár egy gombnyomással előrebillenthetők

A vevők 1,0 és 1,5 liter hengerűrtartalmú, turbós benzinesek, továbbá 1,6-os dízelek közül csemegézhetnek, sőt elérhető 48 V-os lágy hibrid és plug-in hibrid verzió is. Utóbbit 1,6 literes, 141 LE-s GDi benzinmotor hajtja, 8,9 kWh kapacitású akkumulátorcsomagjának köszönhetően pedig akár 57 km-t is megtehet tisztán elektromos üzemben. A frissítéssel az összes Ceedhez megvásárolható az a szoftver, melynek segítségével a Kia Connect applikáción keresztül az autó számos funkciója távolról is működtethető. Roppant hasznos, hogy a Bluetooth keresőfunkció immár hangfelismeréssel is kiegészül, s elérhető a „parkolófiú” üzemmód, amivel akkor is követhető a jármű helyzete, ha éppen más vezeti. Arról se feledkezzünk meg, hogy a kombi plug-in hibridnél távolról is indítható vagy leállítható a töltés, mindemellett továbbfejlesztették a biztonsági elektronikákat.

Olvassa el további cikkeinket!