Évtizedek óta róják hazánk útjait a MAK segélyszolgálatának szerelői, hogy segítsenek a bajba jutott sofőrökön. Miként az Autósélet 1996/5. számában megjelent írásból kiderül, a szerelőket abban az időszakban egy év alatt több mint nyolcvanezer esetben riasztották, s zömében a hűtőrendszer meghibásodása, illetve gyújtásprobléma állt a lerobbanások hátterében.
„A fokozódó igényt mutatja, hogy míg a kilencvenes évek elején a tagság 16-17 százaléka kérte segítségünket, addig ma a klubtagok 29 százaléka. Ez 81 600 eset kezelését jelentette, ennek több mint fele országúti segélyszolgálat volt, amit a klub tagjai díjtalanul vehettek igénybe.

„A városi segélyszolgálatot elsősorban a klubtagok vehetik igénybe költségtérítés ellenében, de az AIT Szuper Hitellevéllel és az Exkluzív Touring Assistance Hitellevéllel rendelkező tagjaink számára ez a szolgáltatás is díjmentes.”
Beavatkozásunk az esetek 87 százalékában sikeres volt. Amikor egy üzemképtelen gépkocsit nem tudtunk a helyszínen menetképessé tenni, akkor sem hagytuk magára az autóst, gondoskodtunk a jármű és utasainak elszállításáról.

„A leggyakrabban előforduló út menti meghibásodások:
- hűtőrendszerrel kapcsolatos problémák (hűtőkilyukadás, hűtőcsőszakadás, bilincsek lelazulása, termosztáthiba, vízkövesedés stb.): 25%
- gyújtáshibák (megszakító kopás, kábelek elöregedése, elosztófedél vagy rotor törése, gyújtáselektronika meghibásodása, párásodás stb.): 21%
- üzemanyag-ellátórendszer hibája: 15%
- ékszíjak szakadása: 14%
- akkumulátorhiba: 10%
- egyéb (bovdenek szakadása, elektromos csatlakozók korrodáltsága, defekt, üzemanyaghiány, olajfolyás stb.): 15%
Szakértőink szerint a felsorolt meghibásodások 70-75 százaléka rendszeres karbantartással megelőzhető.”