Rendőreink, orvosaink és ápolóink „békeidőben” is állhatatos, elismerésre méltó munkát végeznek, napjainkban nyújtott teljesítményük azonban maga a csoda. Szeretnénk hát megköszönni klubtagjaink és munkatársaink nevében fáradozásaikat, egyszersmind áldott karácsonyt és igazán boldog, vírusmentes új évet kívánni mindannyiuknak .
Miként alábbi bejegyzésünk is tanúsítja, 1970-ben is hálával adóztunk közfeladatot ellátó honfitársainknak, hiszen 50 évvel ezelőtt is fáradhatatlanul szolgálták országunkat.
Csak egy fényképpel és néhány sorban szeretnénk visszaidézni azt a szilveszter déli kedves eseményt, amelyet a rádió- és tv -híradó hangban és filmriportban sok millió hallgatóhoz és nézőhöz közvetített. Sárga angyalaink kis karavánja a főváros tíz legforgalmasabb csomópontján, szolgálati helyükön kereste fel a közlekedési rendőröket.

Az Autóklub képviseletében dr. Wilheim Ervin, aki „civilben” az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa, társadalmi tisztségében pedig az Autóklub Orvosi Bizottságának elnöke, tolmácsolta a magánautósok újévi üdvözletét. A szilveszteri kis ajándékcsomaghoz egy levél is tartozott, hadd idézzünk ennek soraiból, mert ha maga az esemény el is múlt, a levél tartalma egész éven át időszerű:
A Magyar Autóklub társadalmi szervezetébe tömörült sok tízezer autós nevében szeretettel köszöntjük Önt és személyében közlekedési rendőrségünk minden munkatársát az új év alkalmából.
Engedje meg, hogy köszönetet mondjunk azért a felelősségteljes és hivatásként gyakorolt munkáért, amellyel közlekedési rendőreink fővárosunkban és az ország minden részében áldozatosan, fáradhatatlanul dolgoznak rohamosan növekvő közlekedéseink forgalmi rendjéért, forgalom biztonságáért.
Milyen munkát végez az Autóklub?
Magyar Autóklub egyik legfontosabb társadalmi feladata a korszerű közlekedésnek megfelelő, magasabb szintű közlekedési morál, emberi magatartás kialakítása és nem szűnő küzdelem a balesetek megelőzéséért.
Minthogy az Autóklub ilyen irányú tevékenységével közlekedési rendőrségünkkel azonos társadalmi célokért munkálkodik, hisszük, hogy közhasznú lesz társadalmi együttműködésünk az új évben is.
Kérjük, engedje meg, hogy nehéz, de szép hivatásához személy szerint Önnek , s közlekedési rendőrségünk minden kedves munkatársának 1971-re jó egészséget, eredményes munkát és boldog új évet kívánjunk .