Hírek Klubélet

Stresszmentes Mobilitási Hét az Autóklubnál

Nagy fába vágta a fejszét a Magyar Autóklub, a Jövő Mobilitása Szövetség és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, ugyanis a három szervezet szeptember 4. és 9. között többnapos programot rendez Stresszmentes Mobilitási Hét néven.

Az esemény középiskolásoknak szóló oktatással veszi kezdetét, éspedig négy helyszínen, szeptember 4-én Zalaegerszegen, 5-én Székesfehérváron, 6-án Szegeden, 7-én pedig Debrecenben tartanak rolleres és robogós képzést a Közlekedésbiztonsági Szakág munkatársai a helyi diákoknak, fiataloknak. Pénteken, vagyis szeptember 8-án közlekedési témájú tanácskozás lesz a Westend épületében található Crowne Plaza Hotel konferenciatermében, ahol például arra keresik a válaszokat a meghívott szakemberek, hogy miként befolyásolják a szabályok a közlekedési kultúrát, milyen KRESZ-változások lennének indokoltak, hogyan hatnak a dugókra az infrastruktúra-fejlesztések, mi lesz Budapest tömegközlekedésével, illetve milyen szerepe van a közösségi megosztású szolgáltatásoknak – rövid távú roller- és kerékpárbérlés, carsharing stb. – a városokban.

A rendezvényt a Stresszmentes Mobilitás Családi Nap zárja, melynek a Magyar Autóklub Közlekedésbiztonsági és Oktatási Parkja (1043 Budapest, Berda József utca 15.) ad otthont szeptember 9-én, szombaton. Megannyi lebilincselő és érdekes programmal várjuk az érdeklődőket, emellett itt zajlik majd a Rollerezzz 2023 rolleres vetélkedő gyakorlati döntője, ahol középiskolások mérhetik össze tudásukat. Bővebb információkért, kérjük, látogassanak el a www.autoklub.hu/stresszmentes oldalra!

Olvassa el további cikkeinket!