A Lamborghini Aventador LP 750-4 SuperVeloce nem egyszerű autó, még csak nem is szupersportkocsi. Ez, kérem, a sebesség megszállottjainak vallásosan tisztelt kultusztárgya, ami oly különleges élvezetet nyújt, hogy emberfia tán meg sem érdemli.
Akárcsak a Lamborghini modellek többsége, az Aventador is egy különleges bikáról kapta nevét. A névadó ezúttal egy féltonnás dúvad volt, ami 1993-ban olyan hősiesen küzdött a zaragozai viadalon, hogy máig emlegetik a „sportág” szerelmesei. Rendkívüli ereje és kitartása, no meg félelmetes megjelenése szinte megbabonázta a közönséget, miként teszi azt a Filippo Perini tervei alapján készült Aventador, s annak legújabb átirata, az LP 750-4 SuperVeloce is. A modell a márka valaha készült legsportosabb sorozatgyártású autója, ami annyit tesz, hogy nélkülözi a navigációs és a hifirendszert, viszont egyedülálló menetteljesítményekkel teszi boldoggá azon szerencséseket, akiknek futja a nagyjából 100 millióért megvásárolható közúti torpedóra.
Lamborghini Aventador: egyenesen a versenypályáról
A csupán 113,6 centi magas LP 750-4 SuperVeloce alapját és burkolatát szénszálas, monocoque rendszerű kocsitest adja, ehhez kapcsolódik az alumíniumból készülő – hajtásláncot, illetve futóművet tartó – első és hátsó segédkeret. A forma nem különösebben harmonikus, ellenben számos figyelemre méltó részletmegoldást vonultat fel, ilyen például az ajtó mögött elhelyezett, hatalmas légbeömlő, a három állásban (alacsony, közepes és magas) rögzíthető, szénszálas hátsó szpoiler, a szintén szénszálas, lépcsőzetes motorburkolat vagy a hangsúlyos hátsó diffúzor. Ez utóbbi függőleges lamellái fogják közre a négy kipufogóvéget, kellemes szimmetriát adva a fénydiódás lámpákkal és méhsejtrácsos hűtőmaszkkal vérmesebbé tett hátsó traktusnak.
Ha bekukkantunk a lemezek alá, a legmodernebb műszaki csemegékkel találkozhatunk, beleértve a Formula 1-es gépeket idéző futóművet is, melynek legfőbb ismérve, hogy a rugóstagok nem közvetlenül a csonkállványhoz kapcsolódnak, hanem tolórudak révén csillapítják a kerekek mozgását. Ez a megoldás több célt is szolgál, kezdve a tömeg-középpontosítástól, a kormányzás és csillapítás erőinek elkülönítésétől, egészen a légellenállás csökkentéséig.
Mindenből a maxot, ez az Aventador
Bár a 2002-es Cadillac Seville STS-nél már próbálkoztak ilyesmivel a szakemberek, kuriózumnak számítanak a lengéscsillapítók is, a megszokott hidraulikafolyadék helyett ugyanis – mikrométer nagyságú, ferromágneses részecskéket tartalmazó – „olaj” áramlik bennük. Ennek viszkozitását az útminőséget figyelő vezérlőegység elektromágnesek segítségével a másodperc törtrésze alatt képes változtatni, a csillapítás tehát mindig az aktuális viszonyokhoz igazodik. Az már csak hab a tortán, hogy a lengőkarok mind a négy felfüggesztésnél alumíniumból készülnek, elöl kerekenként kettőt, hátul hármat találunk belőlük.
Jóllehet, az utastérből hiányoznak a már említett kényelmi berendezések, szívesen zárnám magamra az ajtót, elvégre nyomtatott térképpel is lehet teljes életet élni, ha pedig zenei aláfestésre vágynék, ott az elektromos mozgatású hátsó szélvédő – ezt lehúzva a V12-es baritonjával tehetjük impulzívabbá a vezetési élményt. A látványnak sem utolsó kagylóülések minősége és oldaltartása természetesen elsőrangú, s nem lehet panasz a többi összetevőre sem, tekintve, hogy szinte mindent pihe-puha, a fényezéssel azonos színű cérnával varrt velúr borít, és bizony formailag is rendben vannak a dolgok.
A folyadékkristályos műszeregység láttán alighanem minden F1-rajongó lába megremeg kicsit – ennél kívánni se lehet jobbat. A középpontban az aktuális sebesség áll, ezt öleli félig körbe a fordulatszámmérő tízezerig szaladó skálája. A két fő érték mellett többek között a hűtőfolyadék hőfokát és az üzemanyag mennyiségét is megtudhatjuk, továbbá azt is kijelzi a Lamborghini Aventador rendszere, hogy éppen milyen üzemmódban használjuk az autót, hol áll a váltó, s mekkora G-erő nehezedik ránk. Váltani a bőrborítású, szintén F1-es kormány mögött található fülecskékkel lehet, persze csak, ha úgy tartja kedvünk, mert automatikus működésre is képes a hétfokozatú, két 235 millis kuplungtárcsával társított erőátvitel.
Budapest-Bécs: 42 perc
Ha nem lennének sebességhatárok, a tavaly bemutatott Lambóval kevesebb, mint háromnegyed óra alatt érthetnénk el Budapestről az osztrák fővárosig. Mindez a V12-es, 6498 köbcentis, változó-szelepvezérlésű erőforrásnak köszönhető, melyből – miként a típuskód is jelzi – gigászi 750 lóerőt sikerült kipréselnie a Volkswagen kötelékébe tartozó Lamborghini mérnökeinek. A 8500-as percenkénti főtengelyfordulatnál leadott csúcsteljesítmény csak egy a lenyűgöző adatok közül, legalább ennyire érdekes, hogy a legnagyobb forgatónyomaték eléri a 690 Nm-t, ami egy mindössze 1525 kilogrammos jármű esetében igen brutális erőnlétet sejtet. A Lamborghini Iniezione Elettronica névre keresztelt befecskendező rendszert a svájci Apag Electronic fejlesztette, méghozzá annak szellemében, hogy a szörnyeteg károsanyag-kibocsátása az EURO6 környezetvédelmi előírásoknak is megfeleljen.
Ekkora erőt nem könnyű aszfaltra vinni, ezért a tervezők összkerékhajtás mellett döntöttek, a BorgWarner negyedik generációs Haldex-rendszerét választva. Az amerikai cég 115 éve fejleszt nyomatékelosztókat, a vezető tehát mindig biztos lehet benne, hogy maximális a tapadás. Apropó tapadás, a Lamborghini Aventador LP750-4 SuperVeloce úthengerként is megállná helyét, hiszen elöl 255/30 R20, hátul 355/25 R21 méretű Pirelli PZero Corsa abroncsok feszülnek a könnyűfém felniken.
Versenyautókat felülmúló képességekkel támad a Lamborghini Aventador
Gondoljanak csak bele! 35,5 centi széles a hátsó futófelület – ez csupán két centivel marad el a jelenleg használt F1-es gumiktól. A fékrendszert illetően sem túl nagy az eltérés, itt azonban a SuperVeloce jár előrébb. Míg a királykategória gépein a tárcsák átmérője legfeljebb 278 milliméter lehet, a Lambón elöl 400, hátul 380 millit mérhetünk. Az alapanyag mindkét esetben karbon-kerámia, a féknyergek pedig elöl hat-, hátul négydugattyúsak, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy 100 km/órás tempóról mindössze 30 méter kell a teljes megálláshoz.
Akárcsak a többi alaposan kidolgozott részlet, ez is arról árulkodik, hogy az olasz-német csapat a világ egyik legjobb, legfejlettebb gépével ajándékozta meg az autós társadalmat. A Lamborghini Aventador LP 750-4 SuperVeloce a többségnek csak álom marad, de – miként az lenni szokott – műszaki újításai előbb-utóbb a polgári autókban is megjelennek majd, s akkor már kipróbált formában, elérhető áron élvezhetjük a mérnökök munkájának gyümölcsét. Addig is marad az áhítat. Benzingőzös tudattal kis bálványimádat tán megbocsájtható…
A SuperVeloce jelentése: szupersebesség
A SuperVeloce kifejezés mindig a legdurvább, leggyorsabb modelleket illette a Lamborghini kínálatában, egyértelműen jelezve a vásárlók és persze az irigyek számára, hogy világelső technika lapul a karosszéria alatt.
Az első ilyen modell az 1971 márciusa és 1972 decembere között gyártott, mindössze 150 példányban készített Miura P400 SV volt (1. kép), melynek formavilágát Marcello Gandini, a Bertone munkatársa vetette papírra. A 4390 mm hosszú, 1245 kilós aszfaltszaggató korának egyik legjobbja volt, 3939 köbcentis, V12-es motorja 390 lóerőt adott le. Érdekességként meg kell említenünk, hogy a szocialista blokk kupéja, az 1970-ben bemutatott Skoda 110R 52 lóerővel lépett színre.
A Miura SV leköszönése után közel negyed évszázadig pihentették az SV jelölést, legközelebb a csodálatos Diablo (2. kép) kapta meg 1995-ben. Mesteri vonalait szintén Marcello Gandininak köszönhetjük, a legendás formatervező ezúttal 510 ló köré húzott karámot. Az 5,7 literes, 60 fokos hengerszögű V12-es 3,9 másodperc alatt katapultálta 100 km/órára a kultikus sportkocsit, a végsebesség pedig elérte a 328 km/órát. A Diablo SV 1998-ban ráncfelvarráson esett át (3. kép), ami sajnos elvitte a jellegzetes bukólámpákat, viszont hozott további 19 lóerőt.
A sort a Murcielago LP670-4 SuperVeloce (4. kép) folytatta, ezzel a kivitellel a 2009-es Genfi Autószalonon találkozhatott először a nagyérdemű. V12-es, 6496 köbcentis motorjának főtengelyen mért teljesítménye 670 lóerő volt, így a Lamborghini csúcsmodellje ismét az élbolyba érkezett. Erre utalt a 342 km/órás végsebesség és a 3,0 másodperces százas print is, miként a 450 ezer dolláros vételár is kimagaslónak számított. Nem is csoda, hogy a Lamborghini Aventador LP 750-4 SuperVeloce ennyire ütős lett, már csak az a kérdés, hogy innen még hova tovább.
