Autó Bemutató

Nissan Pixo – itt a japán márka új elektromos kisautója

Bemutatkozott a Pixo, a Nissan feltűnő külsejű városi kisautója. A Renault Twingo alapjaira épülő újdonság temérdek okosalkalmazással és négy utasnak kényelmes utastérrel csábítja a villanyautóra ácsingózó vásárlókat.

  • A Pixo kifejezetten az európai piacra tervezett, ötajtós, elektromos kisautó
  • Akkumulátorának kapacitása kevesebb mint 30 kWh, ennek ellenére az ígéretek szerint hatótávja megközelíti a 260 kilométert
  • A Pixo könnyű és kompakt, kis külső méretei ellenére pedig meglepően tágas belteret ígér
  • Google Gemini mesterséges intelligenciára épülő asszisztens segíti a vezetőt és az utasokat
  • A legkisebb Nissan várhatóan 2027 elején érkezik a kereskedésekbe, ára 8 millió forint körül alakulhat

A Pixo nevet nem először veti be a Nissan, tudniillik 2009 és 2013 között már forgalmaztak Európában egy ilyen nevű kisautót, amely a Suzuki Alto édestestvére volt. A yokohamai iparóriás most is „közösködött”, ugyanis a csoporttárs Renault nemrégiben piacra lépett modelljét, a Twingót és annak átiratát, a Dacia Springet vette alapul a Pixo második nemzedékének megvalósításához. Tegyük hozzá, a 3796 mm hosszú, 1790 mm széles, 1512 mm magas és 2492 mm tengelytávú kocsi külső és belső kialakítása is sok tekintetben eltér a francia és a román rokonétól, s meglehetősen egyedi orrával és farrészével kitűnik az átlagautók tömegéből.

Nissan Pixo hátulról
A C-oszlop alakjából és a tető vonalvezetéséből látszik, hogy közeli hozzátartozója a Renault Twingo. Az ötödik ajtó fekete ablakkerete és a méretes Nissan felirat is jól azonosíthatóvá teszi a szlovén gyártású törpét

Számtalan praktikus tárolóhelyet alakítottak ki az utastérben. Ezenfelül előnyére válik, hogy a kétszemélyes hátsó üléssor mögött 356 literes csomagtartó bújik meg, amely – az üléstámlák ledöntésével – akár 1,2 köbméterig bővíthető.

A Google Gemini lesz a társa a Nissan Pixo utasainak

Hasznos, hogy a cég beveti a Gemini asszisztenst. Ez természetes hangra épülő kommunikációval támogatja a sofőrt, hogy könnyebben kezelje a navigációt, illetve az autó szórakoztató és biztonsági alkalmazásait. Kezdetben 16 nyelvet és nyelvjárást támogat, s mivel kezeli a beszélgetési előzményeket, azokból kiindulva a vezető szokásait figyelembe véve végzi feladatát.

Sokan örülnek majd neki, hogy a Google built-in programnak köszönhetően valós idejű útvonaltervezés is elérhető, s a MyNissan alkalmazásból például a töltést és különböző járműfunkciókat is ellenőrizheti az ember. Ötletes, hogy a Face ID felismeri a volán mögött ülőt, s képes automatikusan betölteni az adott vezető személyes beállításait.

Műszerfal és érintőkijelző
A kormány karimája mögül 7 colos kijelző kandikál ki a középső érintőkijelző pedig mindegyik változatban 10 hüvelykes képátlójú. Jó, hogy a klíma hagyományos gombokkal állítható

A japán kocsit kizárólag ötajtós kiadásban gyártják majd a szlovéniai Novo Mestóban, a Revoz gyárban, ahol 1972 óta szerelnek össze különböző Renault típusokat.

Tökéletes városi társ az új Nissan Pixo

A géptető alatt 82 lóerős, 175 Nm-es villanymotor surrog, ennek hála lendületesen mozoghat városban és elővárosi forgalomban az előzetes adatok alapján mindössze 1,2 tonnát nyomó Nissan. Ami a hatótávot illeti, a kínai CATL-tól származó, 27,5 kWh kapacitású, lítium-vas-foszfát (LFP) kémiájú akkumulátorral 259 kilométert képes megtenni egy töltéssel. Az aksi regenerálása – a 11 kW-os fedélzeti egységgel – alig három órát vesz igénybe. Természetesen van gyorstöltési lehetőség is, 50 kW-os berendezéssel 28 perc alatt szívja magába az elektronokat a 15 százalékra lemerített telep.

Érdemes említést tenni arról is, hogy megannyi vezetéstámogató elektronikát állítottak szolgálatba (pl. adaptív sebességtartó, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, automatikus parkolási segéd stb.), sőt a sofőr – a One Pedal funkciónak köszönhetően – a gázpedállal gyorsíthat, lassíthat, s akár teljesen meg is állíthatja az autót, hogy könnyebben átvészelje a városi araszolásokat.

A feltűnő újdonság 2027 elején érkezik meg a honi kereskedésekbe. Hogy mennyiért lehet majd hazavinni, azt egyelőre nem közölte a magyar forgalmazó, jóllehet testvérei árát ismerve várhatóan nyolcmillió forint körüli összegért ülhetünk bele a Pixo legolcsóbb kivitelébe.

Olvassa el további cikkeinket!