Archív Motorsport Múltidéző Riport

Magyar a salakmotoros VB döntőjében
Fél évszázados siker 1985-ben

Adorján Zoltánra nagyon oda kell figyelni… Ő lesz a verseny meglepetése! – mondta 1987-ben Egon Müller, az egyéni salakmotoros VB Európa-döntője előtt, június utolsó előtti vasárnapján, a pockingi pálya depójában. Márpedig a világbajnok véleményére illik adni, s hogy nem lett százszázalékosan igaza, nem rajta múlott. Még csak nem is Adorjánon… Archív cikkünk a magyar salakmotorozás aranyéveit eleveníti fel.

„A verseny előtt két órával ugyanis megnyíltak az ég csatornái. A felhőszakadás nemcsak a pályát változtatta meg, hanem az esélyesek névsorát, sorrendjét is… Az Európa-döntő eredeti kezdésének időpontjában még zuhogott, ám a vihar, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is vonult el, és az irreális pályán alig 15 perces késéssel elkezdődött Európa legjobb tizenhat vaspapucsosának küzdelme a VB-döntő öt helyéért.

Bódi László arcára volt írva a feszültség, amikor az első futam rajtjához készülődött, míg Hajdú Zoltán pókerarccal ült a Jawára. O kifejezetten szeret motorozni a csúszós salakon. Ebben pedig az első futamban nem volt hiány. A csehszlovák Vandirek, a lengyel Dzikowski és Hajdú együtt rajtolt el, Bódi azonban mögöttük az első kanyarban senkitől sem zavartatva elcsúszott. Hajdú a vezető hármasban stabilan tartotta a második helyet. Az első kör végéig… Ekkor még senki sem gondolta, hogy a lengyel és csehszlovák versenyző után eredve az Európa-döntőn ezzel az egy ponttal kell beérnie.

Megcsinálják a pályát Müllernek! adta egymás tudtára a depó soknemzetiségű gárdája. Véleményük persze nem volt teljesen helytálló, de tény, hogy minden futam után pályakarbantartásra volt szükség és Müller valóban a negyedik futamban állt rajthoz.

A világbajnok futama fura közjátékkal kezdődött. Az új NSZK-beli salakmotoros sztár, Klaus, hogy a jónál is jobb rajthoz kitisztítsa a sártól eltömődött Pirelliket, tett vagy három kört a füvön. Van der Boomen, a holland vezetőbíró egyre erélyesebben közölte a rajthoz felhasználható két perc gyorsan múló másodperceit. Aztán Klaus a motor kuplungjával elégedetlenkedett, de mire szerelője behozta a depóból az új motort, eltelt a százhúsz másodperc. Jogos kizárása ellen hiába tüntetett a mintegy hatezer főnyi hazai közönség.

A rajtot Müller nyerte és sokan már beírták a második helyért járó két pontot Adorján Zoltánnak, amikor döbbent csend következett a pályán. A 24 éves debreceni fiatal a külső íven támadást mímelt a világbajnok ellen, aztán a kifelé húzódó, az ívet zárni igyekvő Müller mellett belül elbújt! A maroknyi magyar tábor a lelátón olyan zajt csapott, mintha Debrecenben lettünk volna, s a negyedik kör végén az NSZK-beli szurkolók is udvariasan megtapsolták Adorján Zoltánt.

A szurkolósereg szimpátiáját tovább erősítette, hogy Tihanyi Sándor a VB-döntős csehszlovák Drjmlet és Vandireket utasította maga mögé a következő futamban. Az utóbbi érthetetlenül mérges és dühét amúgy salakmotoros módra -a Müllerrel, Castagnával együtt nyolc pontot gyűjtött, a versenyben holtversenyben vezető, a VB-döntő kapujában álló Adorjánon vezette le. A 13. futamban… A hosszúpályás világbajnok Maier, középen Adorján, legbelül Vandirek fordult az első kanyarban. A pálya félközepe már úgy ahogy száraz volt és a megkapaszkodó Pirellivel Adorján motorja kezdett a legjobban gyorsulni, amikor a csehszlovák versenyző váratlanul kirúgta a támaszkodó lábát. A debreceni versenyző minden rutinjára, tudására szükség volt, hogy ne üssön lyukat a palánkon és amíg a kifelé sodródó, egyensúlyát vesztett Jawa megzabolázásával foglalkozott, a VB-pontokkal Maier és Vandirek tovaszáguldott.

Szót sem érdemel! Ha foglalkozom vele, csak rontom az esélyeimet… – dörmögte Adorján maga elé a depóban. Számomra már csak az utolsó, 20. futam létezik.

Ám addig Tihanyi Sándor kétszer is pontot szerzett; bizonyítva, ha száraz a pálya, ő sem lett volna teljesen esélytelen… Bódi és Hajdú ellenben képtelen volt a futamról futamra változó pályán magára találni.

A futamgyőzelemért járó három pont biztos továbbjutás! A második helyért járó két pont új futamot jelent Kuznyecovval, Dzikowskival, Maierrel. Egy pont pedig csak a hazautazáshoz elég – sóhajtotta Perényi Pál mesteredző. Nehéz lenne eldönteni, hogy Adorján vagy ő izgult jobban.

Lapzárta után: A kétszeres pontot adó bulgáriai EB-futamra, a Vida Rallye-ra amelynek távja 780 kilométer és 28 gyorsasági szakasz volt 76 versenyzőpáros nevezett. A Duna mentén fekvő Vidinből rajtoló versenyen a Ferjáncz, dr. Tandari páros az első gyorsasági szakasztól az élre állt, és fokozatosan növelte előnyét. A rekkenő hőség alaposan megnehezítette a rallye-versenyzők dolgát, és végül is 27 páros érte el a célt. Csubrikov a Renault-5 Turbo eltörött kipufogójával Ferjánczék adtak neki újat a táv felénél Dunev a másik turbóval, a sebességváltóval küszködött.

Adorjánra a csaknem lehetetlen feladat várt: az Európa-döntő első helyére pályázó, kirobbanó formában motorozó Castagnát kellett legyőznie. A rajt a GM motoré, meg az új Pirellié, amit a start előtt tesznek fel Castagna motorjára. Két kört mentek az olasz versenyző vezetésével, amikor az élen motorozó 20 centiméteres rést hagy a belső íven. Adorján beerőlteti a Jawát a belső ívre és az NSZK-beli nézők saját versenyzőjüknek fogadják a debreceni motorost. Úgy ünneplik, mint külföldit még sohasem.

A depóban pedig ki tudja, hogyan sikerült az örök éberségét kijátszaniuk Adorján nyakában a magyar turistacsoport fele. A hazai salakmotorozás első VB döntősének önfeledt ünneplése után

Perényi Pál mesteredző: Adorján Zoltán továbbjutását biztosra vettem. Két dologban azonban tévedtem: Castagna győzelmét vártam az edzésen mutatott forma alapján, illetve még egy magyar legalább tartalékkénti döntőbe kerülésében bíztam. Edzői pályám eddigi legnagyobb sikere ez a verseny.

Adorján Zoltán: Torokszorító érzés volt, amikor a rajt előtt egy pillanatra felnéztem és a magyar zászlókat láttam lobogni. Köszönöm a szurkolóknak, hogy Pockingba is elkísértek a turistaútlevelük terhére és köszönöm azoknak is, akik otthon szorítottak értem.”

FÖLDI ATTILA

Eredmény:

Az angliai, bedfordi VB-döntőbe jutottak: 1. Müller (NSZK-beli) 14 p. 2. Castagna (olasz) 13 p. 3. Adorján Zoltán (magyar) 12 p. 4. Kuznyecov (szovjet) 11 p. 5. Maier (NSZK-beli) 11 p. Tartalék: Dzikowski (lengyel) 11 p.

A bradfordi VB-döntőben a dán Gundersen megvédte világbajnoki címét. Adorján Zoltán a rendkívül erős mezőnyben két ponttal, Kuznyecovval holtversenyben a 14. helyen végzett.

Olvassa el további cikkeinket!