Figyelemreméltó szabadidő-autókkal és egy elektromos kombival lép színre Magyarországon az MG, melynek kínálatában tölthető hibrid is megtalálható.
Nagy fába vágta a fejszét a Duna Autó Zrt., tudniillik megállapodott az 1955-ben alapított SAIC Motor Corporation Ltd. vállalattal az MG hazai forgalmazásáról. A legnagyobb kínai járműgyártó több mint egy évtizede birtokolja az 1924 óta létező egykori brit márkát, és pénzt nem kímélve alkotta meg jelenlegi modellkínálatát.

Érdemes megjegyezni, hogy az MG-nek elég jól megy az öreg kontinensen, pedig csak 2019-ben építette ki Egyesült Királyságon kívüli hídfőállásait és alapította meg hollandiai székhelyű MG Motor Europe leányvállalatát. Autóit 17 nyugat-európai államban, többek között Franciaországban, Belgiumban, Németország, Norvégiában, Olaszországban, Spanyolországban, Svájcban és Svédországban forgalmazzák, s napjainkban a négyszázat is meghaladja az MG márkakereskedések, valamint szervizpontok száma a kontinens nyugati részén. Az értékesítési adatok miatt sincs okuk szégyenkezni, tekintve, hogy két év alatt több mint megháromszorozták eladásaikat, s tavaly 470 ezer MG-re akadt vevő világszerte.

A márka további terjeszkedésében komoly szerepet kap a Duna Autó, ugyanis a honi cég lett az MG kelet-közép-európai disztribútora, és a régióban elsőként Magyarországon vezetik be a brit-kínai kocsikat.
Minden adott a sikerhez
A május utolsó hétvégéjén zajló AMTS-en megtartott bemutatkozó sajtótájékoztatón három modell vonult fel a publikum előtt.

A ZS a kisméretű SUV-k osztályába érkezik, ahol olyan versenytársakkal kell megküzdenie, mint a Ford Puma, a Hyundai Kona, a Kia Stonic, a Suzuki Vitara vagy a Volkswagen T-Cross. Azon kevés modellek közé tartozik, amihez még választható atmoszférikus erőforrás: alapmotorja egy 1,5 l-es, 106 lovas, négyhengeres benzines. Emellett 1,0 l-es turbós (111 LE, 160 Nm) szintén elérhető hozzá, sőt tisztán elektromos változatban is kapató. Az áramos 51 és 72 kWh-s akkumulátorral egyaránt megrendelhető, előbbivel 320, utóbbival 440 km-es hatótávot remélhet a sofőr. Fontos adalék, hogy 92 kW-os, egyenáramú gyorstöltéssel mindkét telep 40 perc alatt 5-ről 80%-ra pumpálható. Ne feledjük el megemlíteni, hogy a benzines alapára 6,399 millió forint, míg az elektromosért legkevesebb 11 999 000 forintot kérnek, azaz számottevően olcsóbbbak ellenlábasaiknál!

Az MG másik érdekessége az EHS nevű kompakt szabadidő-autó, amit egyelőre kizárólag tölthető hibridként lehet megvenni. Ennek rendszerteljesítménye 258 LE, elektromos hatótávja 52 km, ára pedig 14 699 000 forint. Az alsó-középkategóriás MG5 kombi unikum a piacon, hiszen ebben a méretosztályban nem találunk áramos puttonyost. Ez az autó nem volt ott a sajtótájékoztatón, s annyit lehet róla tudni, hogy 4544 mm hosszúságú, 2665 mm-es tengelytávú karosszériájában 61,6 kWh-s lítium-ion akkupakkot rejtettek el, amelynek segítségével – gyári adatok szerint – nagyjából 400 km-t tud megtenni egy töltéssel. Az MG hálózatáról és modelljeiről az Autósélet magazin következő számában olvashatnak részletesebben.