Ha motoreladásokról esik szó, sok márka kesereg mostanság, a BMW-nél azonban szabályosan tapsikolnak örömükben. A remek értékesítési adatok elsősorban a BMW GS sorozatnak köszönhetők, mely talán soha nem jön létre, ha Peres László édesapja nem sérül meg a második világháborúban.
A BMW müncheni múzeumában állok, körülöttem csupa felbecsülhetetlen relikvia, s vagy félszáz újságíró, akik a NineT néven debütáló kétkerekű újdonságot várják. Nagy nap ez a mai, a modellbemutatót ugyanis a BMW Motorrad kilencvenedik születésnapjára időzítették, s tulajdonképpen mindenki itt van, aki számít a bajor márkánál. Míg a színpadon zajlanak az események, lopva a közönséget kémlelem, felfedezve Stephan Schallert, a vállalat elnökét, s tőle nem messze Peres Lászlót, aki közel negyven évig dolgozott a kék-fehéreknek.
Villámként csap belém az interjú lehetőségének gondolata, s a rendezvény végeztével azonnal felé veszem az irányt. Németül szólítom meg, váltunk is így pár szót, de mikor kiderül, hogy magyar vagyok, nevetve vált át nyelvünkre. – Interjú? Szívesen… – mosolyog rám, és átsétálunk egy csendesebb terembe, hogy egy 49 éves Isetta társaságban elevenítsük fel a múltat.
Az asztal túlfelén Herr GS, azaz Peres László
KZS: Nagyon jól beszél magyarul, hazánkban tanulta a nyelvet?
PL: Nem, jómagam már Németországban születtem, de édesapám szinte csak magyarul szólt hozzám, tőle sajátítottam el a nyelvet. A második világháborúban megsebesült, és Münchenbe került kórházba, itt ismerkedett meg szintén erdélyi származású édesanyámmal, aki ápolóként dolgozott az intézményben. Kapcsolatuk szerelembe fordult, hamarosan össze is házasodtak, de a háború után már nem költöztek vissza az elcsatolt területre, inkább helyben telepedtek le.
KZS: Nehéz idők jártak akkoriban Németországban is, hogy sikerült boldogulnia a családnak?
PL: A szüleim dolgos emberek voltak, így viszonylag könnyen megtalálták számításukat, ugyanakkor nekem is sikerült megfelelő oktatást biztosítaniuk. A helyi gépipari technikumba jártam, ahol járművillamosságot tanultam, otthon pedig a motorjaimat bütykölgettem. Volt például egy Kreidler mopedem, amit nagyon szerettem, de a nagy pillanat akkor jött el, mikor vettem egy 250-es Adlert és átalakítottam terepmotorrá. Imádtam a gépeket és a természetet, s a kettőt úgy fűztem össze, hogy az erdőkben motoroztam.
KZS: Hogy jött a BMW?
PL: Volt egy nagyon kedves barátom, bizonyos Alex Mayer, aki mestere volt az endurózásnak, s nem mellesleg a BMW-nél dolgozott. Sokat motoroztunk együtt, s egyszer megkérdezett, hogy nincs-e kedvem náluk elhelyezkedni. Örömmel igent mondtam, s két nap múlva már ott álltam a részlegvezető előtt, akivel gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Tisztán emlékszem, 1970. január 15. volt, hideg téli nap, de boldog voltam, mert nagyon szerettem volna főállásban motorokkal foglalkozni.
Gyakorlati tapasztalatok birtokában
KZS: Milyen feladatok hárultak Önre?
PL: Eleinte egyszerű szerelési munkák, aztán a kutatási és fejlesztési osztályra kerültem, ahol a mérnökök munkáját segítettem. Főleg vázakkal, illetve kerekekkel kísérletezünk, amit nagyon élveztem, mert minden nap újat tanulhattam. Persze emellett otthon sem tétlenkedtem, volt egy Maico 440-es terepmotorom, azt fúrtam-faragtam szabadidőmben.
KZS: Innen már egyenes volt az út a GS-ig?
PL: Nem igazán… Sajnos a tanulmányaim miatt egy időre fel kellett függesztenem munkát, s mikor újra jelentkeztem, nem tudtak rögtön helyet biztosítani a K+F osztályon. Ezért aztán az első évben ismét mint egyszerű szerelőt foglalkoztattak, s csak azt követően kerültem vissza a régi pozíciómba, hogy a 1973-as válság után stabilizálódott a cég pénzügyi helyzete. Mindenesetre egyre többet versenyeztem enduró kategóriában, s egészen jó helyezéseket értem el. Nem voltam különösen tehetséges, de rengeteget edzettem, és értettem a dolog műszaki oldalához, ami óriási előnyt jelentett. Főként a német bajnokságban (Motorrad Gelande Meisterschaft) indultam, s általában a 4-5. helyen végeztem, kivéve 1978-at, mikor ezüstérmesként zártam a szezont.
Főszerepben Peres László: így született az első BMW GS
KZS: Méghozzá egy BMW-vel…
PL: Igen, a G/S prototípusával, de volt egy Maico 760-am is, amivel szintén versenyezgettem, s mondanom sem kell, a feletteseim nem igazán voltak elragadtatva tőle. Szóltak is, hogy ne álljak rajthoz a Hatnaposon, de megtettem, és ugyan eltörtem a lábam, megharagudtak rám, s kitették a szűröm. Aztán némi mosolyszünetet követően csak összebékültünk, és folytatódhatott saját terepmotorunk fejlesztése, korábban ugyanis sikerült rábeszélnem őket, hogy mi is lépjünk be a kategóriába. Végül 1980. szeptember elsején mutattuk be a sajtónak a híres R 80 G/S-t, ami a Gelände és Straße, azaz a terep és közút szavak összevonásával kapta nevét.
KZS: Mekkora szerepe volt a motor megalkotásában?
PL: Tulajdonképpen szabad kezet kaptam a tervezésénél, csupán annyi kérés volt a vezetőség részéről, hogy minél nagyobb hányadban használjunk már korábban is alkalmazott alkatrészeket. Így aztán az R65 vázába faragtuk be a 247-es típuskódú, kéthengeres, levegőhűtéses, 797 köbcentis boxermotort, ami a megnövekedett, egyszersmind változatos igénybevételt figyelembe véve elektronikus gyújtást, nikaszilos hengereket és könnyebb lendkereket kapott. A módosításoknak hála – még rendkívüli tartósság mellett is – ötven lóerőt sikerült kicsikarnunk a blokkból, nem is csoda, hogy ilyen népszerű lett.
KZS: Mi történt azóta?
PL: Mikor színre lépett az R 80 G/S, azt hittük, túl vagyunk a nehezén, de így visszanézve, tulajdonképpen csak akkor kezdődött minden. Az elmúlt 23 évben tucatnyi új GS-t mutattunk be, s büszkén mondhatom, hogy a világ legnépszerűbb, s persze legjobb túramotor-családját sikerült megalkotnunk. Jómagam egészen 2008 júliusáig dolgoztam aktívan a cégnél, tehát kisebb kihagyásokkal 38 és fél évig tartoztam a márka csapatához. Ilyen-olyan rendezvényekre ma is ellátogatok, de inkább a családommal igyekszem tölteni az időmet.
KZS: És a motorozás megy még?
PL: Már nem vagyok olyan bátor, mint egykoron, de még mindig örömmel szállok nyeregbe. Például minden évben vezetek endurótúrákat Magyarországon, persze zárt keretek között, s főként ismerősök csatlakoznak. Ezek nagyon felemelő pillanatok, és nem csak a motorozás miatt, hanem mert nagyon szeretem Magyarországot. Bár Münchenben születtem, a magyarság nagyon fontos a számomra, s büszke vagyok rá, hogy szüleim erről a vidékről származnak.
