Múltidéző

Mindenki egyért (Az autó históriája – II. rész)

Cugnot vontatójának bemutatkozása után feltalálók tucatjai vágtak neki a járműfejlesztésnek, és a XIX. század kezdetén már egyre-másra rukkoltak elő sajátságos elképzeléseikkel. Felfedezésekkel teli, küzdelmes időszak volt ez, amit a fújtató masinák fehéres füstje borított ködbe.

Hosszan gyalogolni, pláne terhet cipelni soha nem szerettünk, állataink pedig rengeteg törődést igényeltek, így az önjáró közlekedési eszköz megalkotása közös érdek és persze óriási üzlet volt. Cugnot próbálkozásain és sikerein felbuzdulva a világ számos pontján indultak meg a fejlesztések, hol kicsinyke műhelyekben, hol hatalmas gyárakban. A cél mindenki számára egy volt: olyan szerkezetet alkotni, ami gyorsan, olcsón és biztonságosan elvisz bármit bárhová…

Az első autók

Bármily hihetetlen, a gőzgép kifejlesztésében oly nagy szerepet vállaló James Watt az „autó” születését csupán hátráltatta. Történt ugyanis, hogy a Boulton&Watt gépgyár főmérnöke, William Murdoch (ejtsd Viliem Mördoh) tervezett egy gőzhajtású vontatót, s a rajzokat bemutatta főnökeinek.

Szinte egész életében a Boulton&Wattnak dolgozott, így nem tudott saját találmányaira koncentrálni William Murdoch. Kár, mert jó pár ötlete volt…

Watt és üzlettársa nem látott fantáziát az ötletben, elzárkóztak a közös fejlesztéstől, és Murdochnak is azt „tanácsolták”, hogy inkább a vállalat ügyeire koncentráljon. Maradtak hát az éjszakák, melyeket Murdoch titokban dolgozott végig, cserébe viszont elérte célját, és 1786-ra elkészült egy működőképes modellel.

Murdoch csak kicsiben készítette el gőzmobilját, a rendes méretű változatot nem volt lehetősége megépíteni. Találmányát főnöke, James Watt szabadalmaztatta

Első bemutatóját Londonban tartotta, távol Watt cornwalli üzemétől, Boulton azonban megjelent az eseményen, s miután konstatálta, hogy a szerkezet valóban önjáró, elbeszélgetett Murdochhal. Azt javasolta, hogy egyelőre ne jegyeztesse be találmányát, inkább utazzék vissza Cornwallba, mert Wattal mégiscsak hajlanának az életnagyságú változat közös megépítésére. Furcsa módon a gőzhajtású jármű szabadalmát Watt végül saját nevére jegyeztette be, és a további munkálatokat is megakadályozta.

Richard Trevithick 1771-ben született Cornwallban, egy hatgyerekes bányászcsalád legfiatalabb tagjaként. Csodálatos találmányaival örökre beírta magát a történelembe

A sors fintora, hogy Murdoch törekvéseit szomszédja, Richard Trevithick vitte tovább, aki számtalanszor lehetett tanúja a főmérnök próbáinak. Trevithick maga is érdeklődött a gőzgépek iránt, így a látottak és saját elképzelései alapján megépítette a Pufogó Ördög névre keresztelt masinát. Cugnot után neki sikerült először személyszállításra bírnia a gőzt, 1801 karácsonyán tucatnyi embert kocsikáztatott meg Camborne-ban és a város környékén.

Trevithick munkái életképesnek bizonyultak, de hatékonyságuk nem volt az igazi. A Pufogó Ördög utódjaként, 1803-ban bemutatott Londoni Gőzszekér jóval lassabb volt lóvontatású társainál

Sajnos három nappal a bemutató után a Pufogó Ördög egy rossz úton megsérült, Trevithick emberei pedig magára hagyták, anélkül, hogy a kazánban lobogó tüzet eloltották volna. A felügyelet nélküli gépezet túlhevült és felrobbant, de a feltaláló nem csüggedt, épített egy másikat, és 1803-ban már megint az utakat rótta. Mindezek ellenére Trevithick nem az „autóiról” vált híressé, ennél sokkal fontosabb tettet vitt véghez – ő készítette el a világ első mozdonyát!

Ha elindul a vonat…

Trevithick 1804-ben, egy általa kreált nagynyomású gőzgép köré építette meg a mai mozdonyok ősét, ami a megrendelő vállalat nevén, Penny-y-Darrenként vált ismerté. Maga a hőerőmű nem volt túl bonyolult, hosszú löketű dugattyúja egy óriási fogaskeréken át továbbította a gőz erejét a nyomkarimás kerekekre.

A találmány jelentősége inkább a kötött pálya miatt jelentős, hiszen ezzel a megoldással viszonylag olcsón lehetett sík utakat létrehozni. Trevithick élete során több mozdonyt és vagont is készített, sőt Andrew Viviannal saját vasútvonalat is működtettek, de – ahogy az lenni szokott – a feltalálónak járó babérokat végül valaki egészen más, ez esetben George Stephenson aratta le.

Az első amerikai autó!?

Bár a vasút története sem unalmas téma, maradjunk inkább a kocsiknál, s repüljünk át Angliából az Egyesült Államokba, ahol Oliver Evans révén indult be a motorizáció. A newporti kerékgyártó egész életében kísérletezgetett, neki köszönhetjük például a világ első hűtőgépét, és az „anyagmozgatást is elvégző” malmot. 1805-ben a philadelphiai kikötő felkérte, hogy valahogy oldja meg a parti vizek tisztán tartását.

Kocsiként és hajóként működött, de mint kotrógép megbukott Oliver Evans kétéltűje. A 15 tonnás járművet öt lóerős gőzgép hajtotta

Evans egy gőzhajtású kétéltűt épített, mely kerekei révén szabadon közlekedhetett szárazföldön, a vízben pedig forgólapát mozgatta. Mivel a rábízott mederkotrási feladatokat nem igazán tudta ellátni, egy idő után félretették, majd alkatrészenként eladogatták. Kár érte, mert ez volt az első amerikai „autó”.

Növekvő számú autógyártó

Valamikor a XIX. század kezdetén Francois Isaac de Rivaz svájci politikus is beszállt a munkába, de ő egészen más irányból közelített – gőz helyett gázzal kívánta hajtani járművét. Elhatározását 1812-re sikerült megvalósítania, ekkor gurult először nyilvánosság elé nyolc mázsával terhelhető, világítógáz-motoros gépezetével, a Pyréolophoréval (görögül tűzszélcsináló). Mindössze harminc métert tett meg, de mégis csak ment, az első belső égésű motorral hajtott járművet tehát Rivaznak köszönhetjük.

Rivaz gépe 1812-ből. A meglepően kompakt motor működtetéséhez szükséges világítógázt a kormány előtt látható, apró, fekete bőrzsákban tárolták, az erőátvitelt oda-vissza csévélődő kötelekkel oldották meg

Mivel Rivaz nem tökéletesítette tovább gépet, a belső égésű motor egy időre háttérbe szorult, a gőzhajtás viszont virágzott, s évről-évre nagyobb lett a felhajtás körülötte. Az első komolyabb botrányt Sir Goldsworthy Gurney vegyész okozta, aki a kerekek hajtása helyett ún. taszítólábakkal oldotta meg az előrejutást. Groteszk járgányával és cimboráival 1829-ben behajtott a melkshami vásár forgatagába, de akkora rémületet okozott, hogy a nép kőzáport zúdított rá, a kocsin utazókat pedig jól elagyabugyálták. Gurney egy közeli sörgyár raktárában húzta meg magát, és szentül megfogadta, hogy a támadás ellenére nem adja fel terveit. Elszántságát jól mutatja, hogy 1831-ben már gőzkocsijáratot működtetett Gloucester és Cheltenham között.

Csupán rajzon maradt ránk Goldsworthy 1829-ben napvilágot látott gépszörnye. A jónép haragját is kivívó szerkezetet síneken csúszó, kampós lábak húzták előre, természetesen csigatempóban, óriási robajjal

Négy évvel később újabb tragédia rázta meg a „járműipart”, nevezetesen John Russel balesete. A francia feltaláló öt utast szállított, mikor az árokba futott és felborult gőzmobiljával. Mivel a kazán az oldalára dőlt, s a víz elfolyt belőle, elkerülhetetlen volt a robbanás, és mindenki életét vesztette. Ez az incidens újfent rámutatott, hogy a közlekedés veszélyes üzem, ugyanakkor arra ösztönözte a szakembereket, hogy a gőzgépnél biztonságosabb, egyúttal hatékonyabb erőforrást keressenek. Bár víz hevítése még sokáig terítéken maradt, a XIX. század második felében egyre újabb megoldások érkeztek, s az autó még közelebb jutott mai formájához. Cikksorozatunk következő fejezete ezen a korszakon kalauzol végig!

Olvassa el további cikkeinket!