A hazai citroenes közösség tagjai gyakran gyűlnek össze az ország különböző pontjain, jószerivel minden hónapra jut egy-egy túra, esemény. Augusztus utolsó hétvégéjén is volt egy hangulatos Citroen DS-találkozó.
Tavasztól őszig sokszor hallhatunk a francia márka veterános programjairól, a CX-esek, DS-esek, 2CV-sek egyaránt aktív közöségi és társasági életet élnek, s nem ritkán kisebb-nagyobb típustalálkozókat is tartanak. Ilyen zajlott augusztus 29-én Dunaföldváron, a helyi halászcsárda melletti sétányon. A parti úton közel kéttucat oldtimer Citroen DS parkolt le, hogy elkápráztassa el a helyieket.
Elnöki limuzin is készült a Citroen DS-ből
Az autó tuningolása és megerősítése olyan jól sikerült, hogy 1959-ben és 1966-ban is megnyerte Európa leghíresebb megmérettetését, a Monte-Carlo Rally futamot. A raliban az eredetinél 60 cm-rel rövidebb karosszériájú változatot is bevetettek, hogy még versenyképesebb legyen a Ford Cortinákkal, a Mini Cooperekkel és a Renault Gordinikkal szemben.

A DS-ből számtalan speciális kiadás is napvilágot látott, a legkülönlegesebbek a francia formatervező, Henri Chapron keze munkáját dícsérik. Túl azon, hogy a Párizs külvárosában dolgozó mester megörvendeztette a világot néhány remekbe szabott kupéval és vászontetős szépséggel, elnöki limuzinokat is tervezett.


Hogy lesz az öreg járgányból minősített veterán?
Koros járműve van és szeretne OT-rendszámot? Jelentkezzen be a Magyar Mobilitási és Autóklub előzetes veterán átvizsgálására, hogy megtudja, milyen állapotban van a családi kedvenc! Ha minden rendben, jöhet a muzeális minősítés, melyre az ország 18 MMAK-pontján kerülhet sor. Amennyiben kérdése van az átvizsgálással vagy a minősítéssel kapcsolatban, kérjük, keresse egyesületünk Oldtimer Szekciójának munkatársait a +36-1-345-1676 telefonszámon vagy írjon e-mailt az oldtimer@mmak.hu címre! További hasznos információkat találhat az OT-rendszámról a www.autoklub.hu/oldtimer oldalon.
Érdekesség, hogy a többek között négyajtós limuzin és ötajtós kombi karossszériával egyaránt gyártott DS húsz éven át, 1975-ig piacon maradt. Ez idő alatt mintegy 1,5 millió darabot állítottak elő belőle Ausztráliában, a Dél-Afrikai Köztársaságban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, az egykori Jugoszláviában és Portugáliában.

