Autóbérlés buktatói problémát okozhatnak
Jogi tanácsok Tanácsok

Az autóbérlés buktatói. Mire figyeljek?

Megannyi közlekedéssel, helyváltoztatással összefüggő szolgáltatást veszünk igénybe életünk során, közéjük tartozik az egyre népszerűbb, rövid és hosszú távú autóbérlés is. Az ezzel járó szerződéses jogviszony kapcsán felmerülő kérdésekre szakértőnk, Dr. Gyulai Balázs Csaba igyekszik megnyugtató válaszokat adni.

Mindenekelőtt arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy az aláírást megelőzően olvassák el a bérleti szerződést, s az abban hivatkozott általános szerződési feltételekre (ÁSZF), valamint a díjszabásra vonatkozó mellékletek átnézésére is szenteljenek időt! Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert a MAK jogi segélyszolgálata elé kerülő ügyek jelentős része arra vezethető vissza, hogy a gépjármű bérlője nem tanulmányozta a kontraktust. Szakítsanak hát néhány percet erre, és semmiképp ne lássanak el kézjegyükkel ismeretlen dokumentumot!

Ki felel a bérelt gépjárműben keletkezett károkért?

A szerződések – szinte kivétel nélkül – az ügyfelet teszik felelőssé a bérlet időtartama alatt keletkezett káreseményért, függetlenül attól, hogy annak bekövetkeztében felróhatóan közreműködött-e (például balesetet okozott) vagy épp maga is csupán elszenvedője a történteknek (mert, mondjuk, távollétében megkarcolták a fényezést a parkolóban). Evégett javasoljuk, hogy kizárólag olyan vállalkozástól vegyék bérbe a járművet, amely casco biztosítást is köt a rendelkezésre bocsájtott autókra. Ilyeténképpen egy karambol, sérülés stb. után – az esetek zömében – mindössze az önrész megfizetését követelheti a bérbeadó.

A rövid távú bérléssel foglalkozó cégek – a folyamatosan alakuló piaci környezet és a versenytársak lépései okán – viszonylag gyakran változtatnak kikötéseiken. Kövessék hát nyomon a szabályzatok módosításait, nehogy rosszul járjanak! (kép: Freepik)

Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy milyen állapotban volt a gépjármű birtokba vételkor és a visszaszolgáltatás időpontjában, vagyis milyen sérülésekkel és hibákkal adták át, majd vették vissza a kocsit. Olvasóink is ellenőrizzék az állapot-ellenőrző lap tartalmát, továbbá ragaszkodjanak ahhoz, hogy a járgány leadásakor a cég munkatársával közösen nézzék át a karosszériát, kerekeket, üvegeket stb., és az erről készült jegyzőkönyvet a felek egyidejűleg írják alá!

Az ittas vezetés vagy a kocsi átadása ittas személynek ugyanolyan – rendkívül súlyos – jogi következményekkel járhat, mint saját gépjárműnél, tudniillik az alkoholos befolyásoltság alatt okozott károkat megtérítő biztosító visszkereseti igénnyel élhet az elkövetővel szemben, hogy behajtsa rajta a kifizetett összeget. Ezen túlmenően az sem kérdés, hogy a bérelt négykerekűben keletkezett károkért is a piásan kormány mögé ülő sofőr áll helyt.

Bírság elkerülése? Egy az autóbérlés buktatói közül…

Bármilyen szabálytalanságot követnek el, a bérbeadó a hatóságok megkeresésére kiadja az adott időszakban a gépjárművet bérlő személy adatait. A közigazgatási és szabálysértési bírság, illetve a szabálysértési eljárás alanya – főszabály szerint – a bérlő lesz. Ami a parkolási és sztrádahasználati pótdíjakat illeti, ezeket a bérbeadó vállalkozások közvetlenül terhelik tovább az igénybevevőre. Látható tehát, hogy nincs kibúvó, minden elkövetett szabálytalanságért muszáj vállalniuk a felelősséget.

Számoljon kaucióval és egyéb díjakkal!

A gépjárműbérlés velejárója az óvadék (közismertebb nevén kaució), mely a szerződés szövegezésétől függően elsősorban a gépjárműben keletkezett károk és a felmerülő többletköltségek (büntetések, ki nem fizetett várakozási díjak, extra takarítás, tankolás stb.) fedezésére szolgál. Az óvadékra vonatkozó rendelkezéseket okvetlenül olvassák el, mivel egyáltalán nem mindegy, hogy a bérbeadó mikor és milyen összegű levonásra jogosult, továbbá milyen határidővel köteles visszafizetni annak összegét.

Érdemes figyelni, mert az autóbérlés buktatói nagy zakót okozhatnak.
Ha külföldön bérelnének járművet, szerződéskötés előtt nézzenek utána a kiszemelt cégnek az interneten, s olvassák el a felhasználói véleményeket is! Számítsanak rá, hogy másik országban megfelelő fedezettel rendelkező hitelkártya nélkül nem igen jutnak hozzá bérautóhoz!

Ezenkívül sok esetben számolnak fel többletdíjat vagy kötbért a bérautós vállalatok, ezek felsorolását a szerződésben, az ÁSZF-ben vagy azok mellékletében (pl. díjszabás) találják. Visszamenőleg bonyolult és nehézkes e szerződési feltételek tisztességtelenségére hivatkozni egy jogvitában. Egyszerűbb, ha megelőzik a kellemetlen helyzeteket, és inkább választanak egy másik, tisztességes kikötéseket megfogalmazó társaságot.

Olvassa el további cikkeinket!