Bár Magyarországon európai és világviszonylatban is kifejezetten alacsony az erőszakos bűncselekmények száma, azért nem árt némi elővigyázatosság, pláne, ha a szebbik nemhez tartozunk. Önvédelmi tanácsokat tartalmazó összeállításunkkal a veszélyes helyzetek elkerülésében és megoldásában próbálunk meg segítséget nyújtani.
A KSH kimutatásait böngészve arra a következtetésre juthatunk, hogy hazánk inkább a béke szigete, semmint a bűnözés fellegvára. Ezt bizonyítják az EuroStat adatai is, melyekből egyértelműen megállapítható, hogy Magyarországon – a többi tagállamhoz viszonyítva – kifejezetten kevés bűncselekmények történik. Persze rossz emberek mindig lesznek, így nem árt, ha nyitott szemmel járnak a hölgyek. Tippek és trükkök a túlélésért, ha megengedik, tegező formában…
Nincs hatásosabb, mint a megelőzés!
Mindig parkolj jól belátható, forgalmas helyeken, esetleg térfigyelő kamerák látómezejében! Mielőtt oda mennél a kocsihoz, alaposan nézz körül, és készítsd elő a kulcsot, majd ellenőrizd, hogy nem bújt-e meg valaki az anyósülés előtt vagy a hátsó sorban! A beszállást követően azonnal zárd magadra az ajtókat, s mihamarabb indulj el, főleg parkolóházakban és rossz környéken! Igen hatásos módszer, ha a gyanúsnak vélt helyszín megközelítése előtt felhívsz valakit, akinek megmondod, hogy hol vagy, s vonalban marad az indulásig.

Rejts el mindent!
Ha nem akarod, hogy kiraboljanak vagy feltörjék a kocsidat, soha ne pakold be a holmidat „nyilvánosan”, és ne tarts semmit a parkoló autóban, ami értékes. Aranyszabály, hogy sem táskát, sem kabátot nem hagyunk elöl, a forgalomban pedig ne tegyünk nyitott ablak mellé „könnyen mozdítható” dolgot!
Figyelj a szomszédra!
Az emberrablók többsége zárt furgonba rángatja be áldozatát, ezért légy különösen óvatos, ha ilyen teherautó parkol melletted! Amennyiben a vezető oldalán áll az ominózus jármű, inkább az utas oldalán szállj be!

Ne add fel, küzdj!
Ha csomagtartóba zárnának, ne ess kétségbe, a bezártság most annyit jelent, hogy van pár perced, amikor nem tartanak szemmel. Amennyiben kezeidet, lábaidat összekötözték, próbálj meg keresni egy fedetlen karosszérialemezt (például a kalaptartóba épített hangszórók környékén), azzal talán sikerül majd elvágnod a kötést. Bárhogy is, a feladat nem más, mint hogy jelet adj a külvilágnak, ennek pedig az a legegyszerűbb módja, ha belülről kirúgod valamelyik a hátsó lámpatestet (műanyagból készülnek). Az így keletkező lyukon integethetsz a forgalom többi résztvevőjének.
Ne ess pánikba!
Nehéz félelmetesebb szituációt elképzelni annál, mint amikor a volánhoz ülve pisztoly kattanását hallod a hátad mögött. Ha a megbúvó bandita arra kényszerít, hogy hajts valahova, próbáld megőrizni a hidegvéred, és tégy úgy, mintha követnéd az utasításait! Először azonban kösd be a biztonsági öved (– Muszáj, mert idegesítően csipog – mondhatod), ugyanis bármily meglepő, a legjobb, ha jól felgyorsítasz, és hirtelen nyomsz egy satuféket. Lábaidat, kezeidet feszítsd meg (de tarts behajlítva), így kitámaszthatsz, no meg az öv is tart majd, a pernahajder viszont repülni fog, s mire összeszedi magát, Te már árkon-bokron túl lehetsz.

Rohanj!
Általános szabály, hogy kerülni kell a konfliktust – az esetek túlnyomó többségében a futás a legjobb megoldás. Amennyiben a támadó sakkban tart, próbálj alkalmat keresni egy jókora lágyékrúgásra, attól bizony a legkeményebb fickó is padlót fog, és pár percre ott is marad. Ha egy pillanatra elfordítja tekintetét, már lendítheted is a lábad a lasztik felé, vagy ijeszd meg az arcához kapva, és közben ereszd el a rúgást! Fontos, hogy mindig mérlegelj! Ha nem látsz kiutat, ne menj bele őrült akciókba, inkább próbáld meg úgy alakítani az eseményeket, hogy később szökni tudj!

Mindig zárj!
Soha ne szállj ki úgy (még egy pillanatra se), hogy a motort járva vagy az ajtót nyitva hagyod! Előbbivel az egész autót tálcán kínálod a rosszfiúknak, utóbbinál csak az utastérben hagyott értékeket. Rendszerint a kapu nyitásakor/zárásakor, postaládáknál, kerékcserénél, benzinkutakon és a gyerekek – suli előtti – búcsúztatásánál alakulhat ki ilyen helyzet.
Készülj fel!
Egy kompakt bors vagy paprika spray mindössze 2500 forintba kerül, adott esetben viszont megmentheti az életed. Önvédelmi boltokban és az interneten egyaránt könnyedén beszerezheted, de soha ne dobd a táska aljába, mindig legyen ugyanazon a – könnyen elérhető – helyen! A gázspray-k birtoklására és használatára vonatkozó szabályozást a 175/2003. kormányrendelet tartalmazza.

Légy gyanakvó!
Ne áll szóba akárkivel, még akkor sem, ha a segítséget kínál! Amennyiben rossz megérzésed van, igyekezz mihamarabb szabadulni a szituációból, közben pedig tartsd szemmel értékeidet! Tipikus példa a kiszúrt gumi esete: a „véletlenül” felbukkant megmentő sokszor maga az elkövető, és a javainkra pályázik…
Járj rendes autóval!
Bármennyire is tetszik egy autó, soha ne vedd meg, mielőtt meggyőződnél a típus (!) megbízhatóságáról! Hiába szép, ha rossz helyen hagy cserben, egy életre megbánhatod, hogy a külsőségek alapján döntöttél.
