Bemutató

Hazánkba is megérkezett az új Honda HR-V

Február első napjaiban tartották a kompakt SUV harmadik nemzedékének magyarországi menetpróbáját. Az Autósélet stábja is meghívást kapott a jeles alkalomra.

Roppant közkedvelt Európában és hazánkban a B-SUV osztály, nem meglepő, hogy kéttucatnál is több négykerekű színesíti a mezőnyt. A siker titka, hogy ez a méretosztály éppen megfelel egy kisebb családnak, ráadásul az itt sorakozó kocsik – például a Ford Puma, a Hyundai Kona, a Mazda CX-30, a Toyota CH-R vagy a Volkswagen T-Roc – igazán divatosak is, így sok hölgy és családanya is közülük választ magának. A Honda is régóta képviselteti magát ebben a szegmensben, az első HR-V csaknem negyedszázada, 1998-ban mutatkozott be.

Tarolnak a szabadidő-autók, és egyre többen keresik a kupékra emlékeztető modelleket. A háromféle felszereltséggel megvásárolható HR-V alapára 10 399 000 Ft

A most színre lépett újdonság kapcsán először a padlólemezről ejtünk szót, mivel ez a típus is a két éve bemutatott Jazz e:HEV Global Small Platformjára épül, vagyis közeli rokonságban áll egymással a két márkatárs. A 2022-es HR-V karosszériája 4340 mm-re nyúlik, azaz nem lett számottevően hosszabb elődjénél, emellett fontos megemlíteni, hogy szabad hasmagassága 10 mm-rel 188 mm-re nőtt, tetővonala pedig 20 mm-rel lejjebb került. Az új alapoknak hála befért az első ülések alá az üzemanyagtartály, míg a csomagtér padlója alatt rejtették el az akkumulátort. Szerencsére a hibridegység elemei sem foglalnak el sok helyet, ezáltal 35 mm-rel bővülhetett a hátsó lábtér, ahol hosszabb combú utasok is kényelmesen elterpeszkedhetnek.

Mostantól alapáron jár a HR-V-hez a különböző elektronikus segédeket magában foglaló Honda Sensing csomag. A továbbfejlesztett egység munkáját a korábbinál jobb felbontású, szélesebb látószögű, egylencsés kamera és gyorsabb képfeldolgozó processzor segíti

Hagyományos gombokból épül fel a légkondicionáló kezelőfelülete, tetszetős a 9″-os képátlójú, Jazzből ismerős LCD-érintőképernyő. Átgondolt tervezésre vall, hogy sem a középkonzol, sem maga a műszerpult nem „nyomja el” az elöl ülőket, így nagyszerű a térérzet és jól elférnek az utasok lábai. Miként a Hondától megszokhattuk, minőségi anyagok és pontos illesztések jellemzik a járművet, jó ránézni a műbőr és plasztik kárpitelemekre. Hasznos, hogy mindkét sorban van USB-töltőaljzat, ráadásul a vezeték nélküli telefontöltő is része a felszereltségnek. Nagyban hozzájárulnak az utastér huzatmentes szellőztetéséhez az Air Diffusion System L-alakú légbeömlői, mivel – a klasszikus szellőzőrostélyokkal ellentétben – az utasok helyett az ablakok és a tető irányába áramoltatják a levegőt.

Immáron a HR-V-ben is megtalálható az úgynevezett Mágikus Ülésrendszer. A felhajtható ülőlapoknak és síkba dönthető támláknak köszönhhetően pofonegyszerű a csomagtartó bővítése, átalakítása

A hibrid e:HEV hajtáslánc 1,5 literes, Atkinson-ciklusú benzines erőforrása 107 lovas, a két nagy teljesítményű villanymotor közül az egyik közvetlenül csatlakozik a változó vezérlésű, i-VTEC aggregáthoz, míg a másik alapvetően generátor-, azaz áramtermelő üzemmódban dolgozik. Az ismert öntöltő hibridekkel ellentétben az e:HEV-nél az elektromos hajtásé a főszerep, ugyanis a belső égésű erőforrás elsősorban fokozott teljesítményleadást igénylő körülmények közepette, továbbá autópályázásnál avatkozik be, különben a csomagtartó alatt megbújó lítium-ion telepet táplálja.

Sportos, háromküllős kormány, kevés helyet foglaló középkonzol. A központi kijelző matt felületű, ezáltal nem látszanak meg rajta az ujjlenyomatok

Rendkívül széles a biztonsági felszerelések tárháza, ebből kifolyólag megtalálható a HR-V-ben többek között a Gyalogosütközés Esélyét Csökkentő Kormányzási Rendszer (PCMSS), a Ráfutásos Ütközést Elkerülő Rendszer (CMBS), a holttérfigyelő, az Adaptív Sebességrögzítő (ACC), sőt a keresztirányú forgalmat szintén radarokkal pásztázó Kitolatást Segítőt, illetve a lejtmenet-szabályozót sem kell nélkülöznie a sofőrnek. Az újdonsággal szerzett tapasztalatainkról bővebben beszámolunk az Autósélet 2022. április-májusi számában.

Olvassa el további cikkeinket!