Hírek

Hamarosan Hungaroring Classic!

Különleges veterános kiállításnak és szépségversenynek ad otthont a mogyoródi versenypálya az államalapítás ünnepének hétvégéjén.

Négy éve, 2017-ben rendezték az első Hungaroring Classic futamot, majd 2019-ben megismétlődött az izgalmas veterános fesztivál. A szervezők most is nagyon készülnek az eseményre, mely más lesz, mint a korábbiak.

Az előzetesen benevezett gépek körözhetnek a Hungaroring aszfaltcsíkján is. A veteránok mellett mai modern járgányokat is láthat a publikum, mi több haszonjárművek és elektromos kocsik szintén emelik az esemény fényét, sőt rengeteg gyerekprogram szórakoztatja majd a legkisebbeket

Bár idén nem jön Magyarországra az eddigi programok gerincét adó, svájci Peter Autóhoz kapcsolódó klasszikus bajnokság, Szalay Balázs és csapata ettől függetlenül sok érdekességet ígér. A Hungaroring Classic Szépségverseny és Kiállítás a WTCR túraautó világkupa budapesti állomásának betétprogramja lesz, ami a hagyományos értelemben vett veterános találkozók hangulatát idézi. Az augusztus 21-én és 22-én zajló dzsembori a célegyenesnél található Silver és Gold tribünök mögötti területen várja a látogatókat, itt sorakoznak fel a klubok öreg autói és motorjai is. Felvonul a Magyar Autóklub Oldtimer Szekciója, mely nemcsak szemrevaló két- és négykerekű csemegékkel készül, hanem közreműködik a szépségverseny lebonyolításában. Ennek héttagú zsűrijében – 2019 után ismét – részt vesz Dr. Berniczei-Roykó Ádám, a szekció elnöke is.

Olvassa el további cikkeinket!