Roppant fontos dátum május 11., mert ekkor tartják hazánkban a Közlekedési Kultúra Napját.
Az idei a hetedik esztendő, amikor ezen a napon szervezetek és civilek különböző rendezvényekkel, programokkal hívják fel a figyelmet a közlekedés sokszínűségére, továbbá a biztonságtudatos, belátó, egymásra odafigyelő magatartás jelentőségére. E nap ötlete egy 2013-ban kiírt közekedésbiztonsági pályázat győztes pályaműve alapján született, és azért tartják május 11-én, mert 2011-ben ekkor indult útjára az ENSZ Cselekvések Évtizede a Közúti Közlekedésbiztonság Területén Akcióprogram, az első olyan világméretű összefogás, ami ezen a területen megvalósult.

A Magyar Autóklub minden évben részt vesz a jeles alkalomhoz kapcsolódó eseményeken, idén azonban a pandémia miatt csak a világhálón zajló interaktív programokhoz csatlakoztunk. Ugyanakkor büszkék vagyunk rá, hogy most és az év más időszakaiban is olyan tevékenységeket végzünk, mellyel hozzájárulhatunk gyermekek, felnőttek, családok, kerékpárosok, autósok és motorosok biztonságos közlekedéséhez.