Éppen ötven éve, 1970-ben nyílt meg az első magyar-olasz benzinkút, amit a hegyeshalmi határátkelőhely közelében húztak fel.
Éppen ötven éve, 1970-ben nyílt meg az első magyar-olasz benzinkút, amit a hegyeshalmi határátkelőhely közelében húztak fel.
Nincs könnyű dolga a budapesti villamosvezetőknek, hiszen több mint ötven méter hosszú szerelvényeket irányítanak a sűrű forgalomban. Ezért is fontos, hogy megtudjuk, mi az üzenetük az autósoknak.
Egy nagy tapasztalattal büszkélkedő tűzoltót, Varga Norbertet kértük meg, tolmácsolja a tűzoltók üzenetét a közlekedőknek.
Magyarország egyik „legöregebb motorosa”, a közel 80 éve vezető Horváth Sándor mesélt lapunknak emlékeiről
Ugyan pontos statisztikák nincsenek, a szakemberek szerint a magyar népesség 20-25 százalékának életét megkeserítheti a pollenallergia.
1985. július 3-9. között rendezték meg az első nemzetközi méretű autókiállítást Sanghajban. A Magyar Autóklub lapjának munkatársai természetesen beszámoltak az eseményről, sőt az esemény magyar vonatkozású történéseiről is tájékoztatták a nagyérdeműt…
A budapesti parkolás már 1975-ben is megannyi nehézséget tartogatott az itt élő és ide érkező autósoknak. Írásunk hasznos kordokumentum.
Már ötven évvel ezelőtt is rendkívül forgalmas volt az M7-es meglévő szakasza, autósok ezrei ingáztak Budapest és a Balaton között. A kikapcsolódásból vasárnap hazatérő honfitársiank életét gyakorta nehezítették autópálya-balesetek, ezekről írt riportot ifj. Szitnyai Jenő, s készített fényképeket Eszerváry Ervin. Érdemes elolvasni az Autósélet 1975. augusztusi számában megjelent írást.
Éppen 50 éve zajlott a Polski Fiat-talákozó Tihanyban, amelyről az Autósélet magazin is beszámolt. Fogadják szeretettel visszatekintésünket!