Extra Piaci információk

Egyoldalú áremelés, hosszú teljesítési határidő –fogyasztóvédelmi vizsgálatra számíthatnak az autókereskedők

Rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat veszi kezdetét egyes autókereskedőknél. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint sok fogyasztói panasz érkezett tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása okán.

Miként Eitmann Norbert Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető-kormányfőtanácsosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette, fogyasztói panaszokból, hivatali eljárásokból értesültek arról, hogy az autókereskedők olyan tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak, amelyek a fogyasztók hátrányára jelentős mértékben eltérnek a vállalkozás javára. A Nemzeti Hírügynökség (MTI) tudósításából kiderül, a tárca azért határozta el, hogy témavizsgálatot rendel el az autókereskedők általános szerződési feltételeinek területén, mert a vállalkozások ezzel jelentős hátrányt okoznak a családoknak.

Tisztességtelen egyes autókereskedők eljárása? Vizsgálódik a minisztérium

Előfordult, hogy a kereskedő kizárta saját felelősségét arra az esetre, amikor késedelembe esik, vagy egyáltalán nem teljesít, miközben a fogyasztónak késedelmes fizetés esetén jelentős kamatfizetési kötelezettsége keletkezik. Az NGM olyan esetről is tud, mikor a cég tág teljesítési határidőt, 50 hetet adott magának, s ez idő alatt a fogyasztó nem állhatott el a szerződéstől. Egyes kontraktusokban pedig nem volt egyértelmű, hogy a kereskedő mikor emelheti egyoldalúan a gépjármű árát – említette példaként Eitmann Norbert Róbert a műsorban.

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen feltételek szerepelnek az adásvételiben, tekintve, hogy sokmilliós értékről, hosszú évekig megtartott vagyontárgyról van szó. Érthető hát, hogy fogyasztóvédelmi vizsgálat indul egyes autókereskedőknél. Fényképek forrása: Freepik

A tisztviselő az adásban rámutatott arra, hogy az általános fogyasztói szerződési feltételek megsértésének enyhébb következménye lehet a felszólítás a módosításra. Komolyabb következmény a jogi út, mikor bírósági eljárás indulhat a tisztességtelen szerződési feltételek ügyében.

Keressék a MAK jogi tanácsadó hálózatának tagjait!

Jogi segélyszolgálatunk egyszerűen megválaszolható kérdésekkel, valamint komolyabb jogi felkészültséget igénylő ügyekkel is bátran fordulhatnak. Ugyanígy rendelkezésükre állnak a hálózathoz tartozó ügyvédkollégák is. Jelenleg az ország 17 pontján, így Budapest XI. és XIII. kerületében, Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Gyöngyösön, Kaposváron, Kecskeméten, Keszthelyen, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Siófokon, Szegeden, Székesfehérváron, Tatabányán és Zalaegerszegen kereshetőek fel tanácsadóink. A szakemberek telefonon és személyes konzultáció keretein belül is szívesen meghallgatják az autósok nyűgjeit. Elérhetőségeiket megtalálják az Autóklub honlapján!

Az MTI idézte a vezető-kormányfőtanácsos M1 csatornán elhangzott szavait is. Kiderült, most elsősorban az újautó-értékesítőket vizsgálják. Amennyiben használt gépjárművek vásárlásánál is felmerülnek aggályok tisztességtelen szerződési feltételekről, akkor azokban az esetekben is eljárnak a fogyasztóvédők.

Olvassa el további cikkeinket!