A nyolcvanas években egyre gyarapodott a magántulajdonú gépkocsik száma, ezzel párhuzamosan nőtt az igény a pótalkatrészekre. Mivel a hiánygazdaság okán új kormányművet, fényszórót, szélvédőt, ajtóburkolatot stb. nehéz volt beszerezni, sokan használt darabokkal pótolták a hiányzó vagy tönkrement részegységeket. Kékesi György riportja a Tengerszem utcai bontót mutatja be, mely a főváros egyik széles körben ismert beszerzőhelye volt.
„A kezdet nem volt zökkenőmentes. Miután még ilyen rubrika nem volt – maszek autóbontó –, az újdonság minden keservét kifogták. De végül is megkaptak az engedélyt müszaki kereskedésre. Másfél hónap alatt felépült a faház, van benne víz, villany. Feltöltötték a raktárat – adásvételi jegy ellenében vásároltak roncs kocsikat, háztól házig szállítottak, és várták az ügyfeleket. Azok pedig azóta sem álltak meg. Bizony szakadozott a beszélgetésünk, hiszen pillanatonként jönnek a vevők. Keresnek múlt héten átvett autóhoz apró alkatrészeket – hiányuk akkor, a Merkur-telepen nem ötlött a szemükbe. Kutatnak matuzsálemi korú kocsikhoz létfontosságú alkatrészeket. Mindenfélét keresnek.
Az árukészlet gyorsan változik. Van, amikor „lábon” kel el egy összetört autó, tulajdonosa azért viszi, hogy kettőből egyet építsen. Vesznek komplett autót, rendszám nélkül természetesen födarabot is, de volt már bizony olyan fogásuk, hogy a komplett roncsból csak a kerékagyakat tudták használni.
Ami senkinek sem kell, az a MÉH-é. Pontosabban mivel a MÉH nem viszi el, így gondoltak egyet a kereskedők, és volt általános iskolájuk úttörőcsapatának felajánlották a vashulladékot. Így mindenki jól jár, s végül is egy kis közjátékkal eljut rendeltetési helyére minden anyag.
Hölgyvásárló érkezik, a szervizből küldték, hátha lehet itt olyan kis „izét” kapni. Hosszas magyarázkodás és egy szemléltető eszköz közbeiktatásával derül ki, miről van szó. Hogyha nincs, akkor a szerviz csak komplett alkatrészt ad el.
Akad kis „izé”, a főnök maga csavarozza szét az alkatrészt azért az egy darab használható darabért. Az ár: húsz forint. Nem tudom, mennyi lehet újonnan, de ennél biztosan több.
Altalában az új ár 10-50 százalékát kalkulálják a használt alkatrészeknél. De még így is volt, aki a „böngészés” után a mérleget kereste: azt hitte, kilóra megy… Egy viszonyító adat: egy autóajtó ára újonnan 2200 forint körüli, kell még bele üveg, kárpit satöbbi. Itt egy használt ajtó „tele” 1200 forint.
Bilgericsizmás, bajszos atyafi érkezik, szakképzett alkusz, „na még ezt tegye rá”, „mibe van ez magának” felkiáltásokkal szívósan küzd egy kicsit rozsdás lámpakeretért. Végül megrakodva – nyakában egy autóajtóval – győzedelmesen távozik. A tulajdonosok úgy érzik, a közelben levő Miskolci úti bontótelep nem igazi konkurrencia. Igaz, ők valamivel drágábban adják el az alkatrészeket, de jobb áron is veszik át a roncs kocsikat. Egyébként sokan jön- nek át „onnan”. Volt, aki az állami bontóban vásárolt alkatrészt akarta nekik eladni,
A felújítható alkatrészek nagy részét újjávarázsolva árulják. Erre van garancia, a bányászott alkatrészre persze ők sem vállalnak. De tudja ezt jól vevőközönségük: így aztán van, amikor két darabot is vesznek ugyanabból a fajtából. Gyorsan fogynak az összetört Ladák, Wartburgok, 126-os Fiatok. A bontó forgalma érzékeny műszerként jelzi a hiánycikkeket: néha még el sem helyezik a telepen a megvásárolt roncsot, máris jönnek a vevők.”
KÉKESI GYÖRGY
