Hírek Klubélet

Célt ért a Magyar Autóklub: nem zárják le a pesti alsó rakpartot!

Hosszú egyeztetési folyamatot követően megállapodás született Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Autóklub, valamint több civil érdekvédelmi és szakmai szervezet között, melynek értelmében a főváros az érintettek álláspontját szem előtt tartva valósítja meg a világörökséghez tartozó pesti alsó rakpart fejlesztését.

Ezzel összefüggésben fontosnak tartjuk rögzíteni, hogy a Magyar Autóklub már tavasszal, az útszakasz átalakítási terveinek megjelenésekor felvette a kapcsolatot az önkormányzattal, és – egyedüli autós szervezetként – részt vett azon a megbeszélésen, ahol a Duna-partok jövője került terítékre. Egyesületünk a kezdetektől egyetértett az élhető, zöld város koncepciójával, a közösségi terek létrehozásával és a település szépítésével, valamint azt is tudomásul vette, hogy szükséges a forgalom csillapítása a belső kerületekben.

Dr. Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester a nyilatkozat aláírása közben

Ugyanakkor elutasította az észak-déli közlekedési folyosóként használt pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, illetve a rakparti forgalom belvárosba terelését, tekintve, hogy a cél a belső területek tehermentesítése és légszennyezésének csökkentése, valamint a környezet védelme és a forgalom balesetmentes levezetése. A Magyar Autóklub álláspontját igazolja egy korábban készített közvélemény-kutatás eredménye is, miszerint a 11 ezer válaszoló hatvan százaléka elutasította a rakpart lezárását.

Kezdeményezésünkre további egyeztetéseket folytattunk a fővárossal, bevonva a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, a fuvarozókat képviselő NiT Hungaryt, az Országos Taxis Szövetséget, a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetségét, valamint több független szakembert.

Komoly átalakításokat tervez az önkormányzat a rakpart belvárosi szakaszán, ennek folyományaként nő a zöldterület és a gyalogosok, kerékpárások részére elkülönített tér

A 2022. október 27-én aláírt nyilatkozat értelmében a résztvevők mindegyike támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, méghozzá oly módon, hogy Budapest Főváros Önkormányzata figyelembe veszi a Magyar Autóklub és a nyilatkozatot aláírók javaslatait, illetve vállalja, hogy a pesti alsó rakpart fejlesztése során tekintettel lesz a közlekedési hálózat egészének működésére. Így első lépésben csak a korszerűsítés azon elemeit valósítja meg, melyek nem befolyásolják a pesti alsó rakpart közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét.

Valamennyi partner támogatja továbbá, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg, a hétvégi rakpartnyitások mellett akár a nyári tanítási szünetben vagy hétköznap esténként, a délutáni csúcsforgalom lefutása után. Mindemellett Budapest – a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján – úgynevezett monitoringrendszert állít fel a próbaidőszakok eredményeinek értékelésére. A Fővárosi Önkormányzat ígéretet tett, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában.

A MAK továbbra is azon munkálkodik, hogy az alsó rakpart fejlesztése az autósok igényeinek és elvárásainak megfelelően folytatódhasson.

Ha úgy gondolja, hogy az autósok érdekvédelme fontos, lépjen be Ön is a Magyar Autóklubba! Összetartó közösségünk tagjai biztos háttértámogatással vághatnak neki az utazásoknak és együtt, hatékonyan léphetnek fel az érdekeiket sértő döntések, valamint intézkedések ellen.

Olvassa el további cikkeinket!