Múltidéző

Indul a nagyüzem
(Az autó históriája – IV. rész)

Otto és Langen találkozása nemcsak egy életre szóló barátság kezdetét jelentette, hanem tulajdonképpen a motorizációét is. Cikksorozatunk aktuális fejezete a közös munka kezdeti éveit eleveníti fel…

Miként történelmi áttekintőnk előző részében olvashatták, Otto eleinte a négyütemű motor megalkotásán dolgozott, de nem igazán jutott előre, sőt gépe fel is robbant, így inkább az atmoszferikus erőforrások felé fordult. Munkájában Michael Zons kölni mechanikus volt segítségére, a német feltaláló sokáig az ő műhelyében végezte tudományos kutatásait. Zons idővel ráunt a – sikertelen – próbálkozásokra, és oktatási segédeszközök gyártására rendezte be üzemét, Otto viszont nem adta fel kísérletezgetést, és saját műhelyt épített.

Nicolaus August Otto 1832. június 10-én látta meg a napvilágot Holzhausenben. Az eleinte gyarmatáru-kereskedelemmel foglalkozó feltaláló az 1850-es években kezdett kísérletezni

Ez minden vagyonát felemésztette, úgyhogy kénytelen volt kölcsönöket felvenni, egyre többet és többet, hiszen a különféle alkatrészeken dolgozó kovácsokat, lakatosokat, rézműveseket is ki kellett fizetni. A gyülekező felhőket végül Eugene Langen oszlatta el Otto feje fölül, történt ugyanis, hogy 1864-ben, egy hideg februári délutánon véletlenül betévedt a feltaláló műhelyébe…

Otto és Langen közös munkája

Langen maga is élénken érdeklődött a technikai dolgok iránt, szerteágazó ismereteit édesapja cukorfinomító üzemében illetve a karlsruhei műszaki főiskolán szerezte. A motorok iránt – mint sokan mások – azután kezdett el érdeklődni, hogy találkozott Lenoir gépével, az újdonságban rejlő anyagi lehetőségek és annak technikai részletei szinte megszállottá tették. Kapóra jött tehát Otto, aki a nagy találkozás estéjén már Langennél vacsorázott. A két műszaki zseni hamar összebarátkozott, olyannyira, hogy két hónappal első találkozásuk után, 1863. március 31-én meg is alapították az Otto & Co. vállalatot, amibe Langen 10 000 tallért, Otto pedig három motorját és tudását adta.

Eugen Langen 1833. október 9-én született Kölnben. A motorkészítés mellett cukor- és mozdonygyártással is foglalkozott, az ő elképzelései szerint készült a híres wuppertali függővasút

Otto új társa remekül értett az üzlethez, tőkéjéből tekintélyes méretű csarnokot és korszerű szerszámokat vásárolt a cég. Ugyanakkor Langen a motorkészítésből is kivette részét, együtt fúrt-faragott, szerkesztgetett mániákus barátjával… Fáradozásaik gyümölcse végül három nehéz év után, 1866-ra érett be, ekkorra készült el a nagy mű, az Otto-Langen motor. Ez is kétütemű, atmoszferikus erőforrás volt, csak úgy, mint Lenoiré, de a dugattyú itt függőlegesen járt, a gáz-levegő keveréket pedig induktoros szikragyújtás helyett gázláng „robbantotta” be. A szabadalmi jog megszerzését követően 1867-ben, a Párizsi Világkiállításon várt a következő megmérettetés a „fiúkra”, itt mutatkozott be a motor a nagyközönségnek.

Otto és Langen kétütemű, atmoszferikus motorja 1866-ből. A kor divatjának megfelelően ión oszlopba rejtették a dugattyút

Murphy törvényeinek megfelelően Ottóék standjánál óriási volt a huzat, és folyton-folyvást eloltotta gyújtólángot, ráadásul a szomszédban kiállító varrógépgyár hoszteszei rendre elterelték a látogatók figyelmét a találmányról. Végül átköltöztek egy másik standra, de a várt siker az első napokon elmaradt, a francia sajtó szóra sem méltatta őket, a hazai pedig leszólta a vállalkozó szellemű párost. Szerencsére egy nagy tekintélyű szakértő, Frank Reuleaux nyomására hivatalos megbízhatósági és fogyasztási „versenyt” írtak ki a Lenoir&Hugon, valamint az Otto&Langen motor között.

Az első fogyasztási verseny!?

A csata hat órán át zajlott, a két gép szépen zakatolt, Lenoiré azonban egyszer csak akadozni kezdett, majd leállt. Ottóék repestek az örömtől, pláne, mikor kiderült, hogy motorjuk 70 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztott, mint riválisa. Az eredmény annyira meglepő volt, hogy a bizottság tagjai felszedették a padlót, hátha titkos gázvezetéket rejt… Természetesen nem találtak semmit, a világkiállítás aranyérmét így Otto és Langen kaphatta meg III. Napóleon császártól, amellett, hogy Langen még egy sor kitüntetést is átvehetett „privát” találmányaiért. Neki köszönhetjük például a kazánok folyamatos fűtőanyag-ellátását biztosító, lépcsős rostélyt, és a cukorgyári csontszén regeneráló eljárást is ő dolgozta ki elsőként.

A nagy pillanat – III. Napóleon kiosztja az 1867-es Párizsi Világkiállítás díjait. Otto mellett Langent is kitüntették

Mondanom sem kell, ezek után dőlt a pénz, az elkövetkező pár évben több mint 2500 motort adtak el Ottóék, és legalább ötezret készítettek mások az Otto-Langen licenc alapján. Időközben a gyár kinőtte magát, így 1869-ben Deutzba költözött, a korábbinál egy lényegesebb nagyobb csarnokba. A székhelyváltással egyidejűleg az Otto & Co. elnevezés Deutz Gasmotoren-Fabrik AG.-ra változott, a cél azonban maradt a régi: minél erősebb és gazdaságosabb erőforrást kifejleszteni. Egy ideg még az atmoszferikus motor állt a középpontban, de alapvető korlátait évek munkájával nem sikerült átlépni. A legfőbb gondot az jelentette, hogy a teljesítményt eleve meghatározta a dugattyúfenék mérete, pontosabban a ránehezedő légnyomás. Emellett a függőleges mozgás forgóvá alakításán sem tudtak egyszerűsíteni, mert a bonyolult és kényes kilincsműves szerkezet nem bírta a fokozott terhelést.

Nagyüzemi motorgyártás

Mivel a céges ügyek egyre több időt vontak el a kutatásoktól, Otto és Langen 1872-ben úgy döntött, hogy felvesz egy konstruktőrt, név szerint Gottlieb Daimlert. Az akkor már igen híres német mérnököt Lenoir is próbálta elcsábítani, ő azonban inkább hazáját választotta, csupán egy feltételt szabott Ottóéknak, hogy magával hozhassa barátját, a szintén kiváló mérnököt, Wilhelm Maybachot. A négyfősre duzzadt gárda rendkívül hatékonynak bizonyult, a Deutz AG rohamléptekkel fejlődött, termékeiket az egész világ megismerte. Ezzel párhuzamosan – az atmoszferikus motorból kiábrándult – Otto újfent nekiveselkedett a négyütemű erőforrás elkészítésének, méghozzá egy régi gőzgépet véve alapul. Az ósdi darabot addig alakítgatta, mígnem napjaink erőforrásának őse lett belőle, 1876-ban már vígan dalolta: szív, sűrít, gyújt, kipufog.

Korabeli reklámplakát Otto négyütemű motorjával. Csak Angliában 17 000 darabot adtak el belőle…

Persze az új konstrukció érkezése technikai kérdések újabb sorát vetette fel, kezdve a gyújtás problematikájától, a vezérlésen át egészen az ideális hajtóanyagig. Ezek megoldása nemcsak Ottónak és társainak adott egy életre elegendő munkát, hanem – gondoljanak csak bele – jelenkorunk mérnökeiknek is. Hogy a dolgok miként alakultak, s a legendás kvartett élete milyen irányt vett, újabb roppant érdekes szakasza a járműipar történetének. Ha kíváncsiak a folytatásra, keressék fel rendszeresen honlapunkat!

Kovács Zsigmond

Olvassa el további cikkeinket!