Hírek

Regionális alkatrészellátó bázist nyitott a Ford Biatorbágyon

Nemrég adták át a Ford Biatorbágyon létesített regionális alkatrészközpontját, ami Magyarország mellett 14 európai államot szolgál ki.

A mintegy hárommilliárd forintból megvalósított beruházás jelentőségét mutatja, hogy innen szállítják az eredeti részegységeket a cég albániai, ausztriai, boszniai, bulgáriai, ciprusi, csehországi, görögországi, horvátországi, macedóniai, moldovai, romániai, szerbiai, szlovákiai és szlovéniai márkaszervizeibe.

A megnyitón beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kiemelte, hogy az autóipari cégek számos mérnöki, fejlesztési és szolgáltatási részleget hoznak hazánkba

Az amerikai központú vállalatnak nem ez az első figyelemre méltó fejlesztése hazánkban, ugyanis 2012-ben területi centrumot létesített Szentendrén, majd 2018-ban megnyitotta Budapesten üzleti szolgáltatóközpontját, ahol egyre több európai és globális szintű tevékenységet végez. A biatorbágyi létesítmény az iparóriás első úgynevezett gyors kiszolgálású alkatrészközpontja Európában, ahol egy napon belül teljesítik a térség szervizeinek megrendeléseit. A tízezer négyzetméteres, 55 embernek munkát adó raktárban nem kevesebb mint 18 ezer különféle pótelemet tárolnak.

Olvassa el további cikkeinket!