Hírek

Júliusban érkeznek az új rendszámok

Már nincs egy hónap, és egy betűvel hosszabbak lesznek az újonnan kiadott magyar rendszámok – emlékeztetett a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán.

Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a már kiadott hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók maradnak, a módosított plakettek a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.

Zöld jelzést kaphatnak a tisztán elektromos és plug-in hibrid gépjárművek, a szürke táblát a vonóhorogra szerelhető kerékpárszállító, síléctartó stb. eszközökre válthatjuk ki

Nem lesz változás a díjakban, egy pár sorozatrendszám továbbra is 8500 forintba kerül. Miként arról korábban már beszámoltunk az Autósélet-blogon, a most érkező plakettek a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Jó tudni, hogy ékezetes magánhangzók vagy – a dz kivételével – kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk, s Magyarország címere mellett az Európai Uniót jelképező csillagos zászlót és a fehér H jelzést is tartalmazzák. Megmaradnak a környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések is kiadhatók lesznek. Fontos, hogy egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki – ismertette a változásokat Vitézy.

Az új magyar jelzés karakterei hasonlítanak a németországiakhoz

Mindemellett a taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. A korábbi gyakorlatnak megfelelően júliustól is lehet majd egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámot igényelni.

Olvassa el további cikkeinket!