Múltidéző

50 éves az Autósélet – életképek a segélyszolgálat elmúlt évtizedeiből

Ötven évvel ezelőtt, 1970 januárjában jelent meg az Autósélet első száma. Elődeink a kezdetektől nagy lelkesedéssel és komoly szakmai felkészültségről tanúbizonyságot adva készítették a magazint, mely mindig magas színvonalon segített, szórakoztatott és tájékoztatott. Jubileumi visszaemlékezésünket a Magyar Autóklub segélyszolgálatának szenteljük, hogy olvasóink is bepillantást nyerhessenek az elhivatott és jól képzett Sárga Angyalok múltjába, s képet kapjanak arról, hogy miként teltek – a bajba jutott autósok millióinak segítő – munkatársak mindennapjai.

Nyolc képet és történetet válogattunk össze az Autósélet archívumából, fogadják őket szertettel!

1998

Sárközi Mihály több mint negyed évszázada rója a budai hegyvidék útjait. Jelenleg egy dízel Opel Corsával jár, amivel nagyon elégedett. Czelovszki István 1,7 literes Opel Astrával járja a 2-es és a 12-es országutat Vác környékén. Ő 1990-ben egy puttonyos IZS-zsel kezdett, majd a négyütemű Wartburg után kellemes váltás volt a dízel Opel. Lebanov János 1,9-es dízel Skoda Feliciával felügyeli a 4-es út zavartalan forgalmát a monori erdő környékén. Kocsija egyéves és 30 ezer kilométert futott.

1993

A Sárga Angyalok a segélyszolgálat fennállása óta számos különleges esetben segítséget nyújtottak. Most Hankó Sándor, a hajdani 13-as számú Steyr Puch segélykocsi Sárga Angyalának adomáiból adunk közre egy gyöngyszemet:

Nagy esőben a régi balatoni úton megállított egy német diáklányokat szállító autóbusz vezetője. Azzal fordult hozzám, hogy tudok-e segíteni, mert elromlott a busz ablaktörlőmotorja. Természetesen, válaszoltam, és félig komolyan hozzátettem: ehhez viszont szükségem lenne néhány bugyigumira. Meglepetésemre a lányok komolyan vették a dolgot, elkezdték kihúzogatni a gumikat. Mikor már összegyűlt néhány, összekötöttem őket, majd szabadonfutóvá tettem az ablaktörlő karokat, és a gumikat a visszapillantó tükörhöz kötöttem. Megkértem az egyik kislányt, húzza meg a gumit – s lám, az ablaktörlő kitűnően működött. Csupán a lányok kapkodtak egyre-másra a le-lecsúszó fehérneműjük után.

1992

A Magyar Autóklub 11 Opel Kadett Combót vásárolt az országúti segélyszolgálat korszerűsítésére. Az 1,7 literes, 57 lóerős dízelmotorral felszerelt Combo átlagfogyasztása 5,6 liter gázolaj 100 kilométeren. A Corsáénál erősebb motor kocsik vontatására is alkalmassá teszi, így az autópályán meghibásodott járműveket be tudja húzni a legközelebbi szervizbe.

1989

A Magyar Autóklub budapesti szervezete kíséretképpen három Aro 10.3 típusú segélykocsit állított üzembe. Az új gépkocsik az M7-es autópályán, a Budapest-Székesfehérvár közötti szakaszon teljesítenek szolgálatot. Amennyiben beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, úgy továbbiakat fognak vásárolni az országúti segélyszolgálat számára.

1971

Érthetően sokan kérik a havas, jeges időben az Autóklub indítószolgálatának segítségét. A szolgálat egész éven át mindennap 08.00-tól 15.30 óráig hívható Budapest közigazgatási határain belüli területre. A szolgálat jelenleg a klub Budapest, II. kerület, Rómer Flóris u. 4/a. sz. alatti székházból indul, és a klubtagoknak nyújt díjmentes műszaki segélyt.

1971

57 sárga angyal járja az országutakat 3200 km-es útvonalon, közülük 30 Trabant Combi. Az Autóklub Műszaki Állomásán nagy sikerrel mutatkoztak be a sajtó, a rádió és a tv előtt, s úgy gondoljuk, közkedveltek lesznek klubtagjaink körében is.

1980

Az Autóklub országúti segélyszolgálatának fejlesztési programja alapján 1981-ben – egyelőre az M3-as és az M7-es autópályákon – a már közismert Trabant Combi sárga angyalokon kívül Lada 1200-as kombi kocsikat is szolgálatba állít a Klub. A 130 segélyszolgálati gépkocsiból álló park így folyamatosan Lada kombi típusokkal is bővül.

1972

Az alapító brigád tagjai az Autóklub-segélyszolgálat megszervezésének kezdetétől, 1963 óta az országutakon, munkában töltötték a hétvégéket. A képen balról jobbra szerelőöltözetben Sipos János, Csiszár Imre, Kéri István, Teleki Ferenc, Dominiák Ottó és Ekker Lajos. Az egyetlen „civil” az országúti segélyszolgálat akkori vezetője, Mészáros Ferenc, aki most az Autósélet magazin szerkesztőbizottságát vezeti. 

Olvassa el további cikkeinket!